Lapszámok

2015. március-április XXIII. évf. 3-4. szám

Kifizetődő megtakarítás a környezetvédelem

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért tizenegyedik alkalommal jutalmazta azokat a vállalatokat, amelyek kiemelkedő megtakarítást eredményező környezetvédelmi intézkedéseket valósítottak meg. 2014-ben a Duna-Dráva Cement Kft. hulladék hasznosítási beruházása is a díjazottak között szerepelt.

A Duna-Dráva Cement Kft-t a három éven túl megtérülő beruházások kategóriájában tűntették ki a „Legnagyobb magasan csüngő gyümölcs” díjjal, az anyagában nem hasznosítható, de petrolkoksz helyettesítésre alkalmas hulladék felhasználásának növelése érdekében tett lépéseiért. A vállalat 2010-2011 óta megvalósuló beruházásainak köszönhetően másodlagos tüzelőanyag hasznosítási kapacitása évente 85 ezer tonnára növekedett, amely évi 9 ezer tonna petrolkoksz égetését váltotta ki. Így szén-dioxid kibocsátását 7647 tonnával csökkentette éves szinten, amely környezetvédelmi szempontból kiemelkedő teljesítmény.

Az Ablakon Bedobott Pénz program keretében olyan cégek pályázhattak a díjra, amelyek felismerték, hogy a környezet védelme nemcsak mindannyiunk közös érdeke és a felelős vállalatirányítás alapja, hanem a gazdasági fejlődés egyik lehetséges irányvonala is.