Lapszámok

2015. szeptember-október XXIII. évf. 9-10. szám

Sebes Márton: Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a betonEPAG Kft.

A betonEPAG Kft. jogelődjét az EPAG Gmk-t 1985. szeptember 30-án alapította két magyar magánszemély, Bagi István és Sebes Pál. A változatlan tulajdonosi struktúrában, azaz a két család eredményes együttműködésében vezetett cég idén ősszel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.

Az alapítók célja olyan beton előregyártó vállalkozás létrehozása volt, amely az akkori hiánygazdaságban a házépítők igényeire megfelelő betonelemeket kínál. Elsőként tököli telephelyen félautomata présgépekkel üreges beton blokk gyártásával szereztek maguknak hírnevet. Még a nyolcvanas években megjelentek a cég termékválasztékában a mosott betonlapok, majd 1992-től a beton térkövek gyártásával folytatódott a burkolatok piacán való térnyerés. A 90-es évek elején a budapesti agglomeráció fejlődése és az M0 déli szakaszának – részleges – megépülése folyamatosan jó piaci környezetet biztosított a fejlődéshez. A tököli telephelyet kezdte ki - nőni a cég, emiatt 1994-ben az akkor épülő 51-es gyorsforgalmi út mellett kiemelkedő logisztikai adottságokkal rendelkező taksonyi területen kezdett telephely fejlesztésbe. Ez a stratégiai lépés a cég további fejlődéséhez nagy lendületet adott. A jelentős szállítási igényű, nagy volumenű termelő berendezéseket folyamatosan a taksonyi telephelyre telepítette a cég. Kialakult az üreges betonblokkok – melyek máig a cég húzótermékei – és a burkolatok megosztása Taksony és Tököl között. A két telephely párhuzamos működése még további 15 éven keresztül maradt fenn.

A betonEPAG az ezredforduló után lett igazán nagy cég. A növekvő igényeket jól ki tudta szolgálni, dinamikusan tudta fejleszteni viszonteladói hálózatát. Évről-évre a megtermelt eredmény nagy részét beruházásokra fordította és fokozatosan készítette elő legnagyobb lépését, amelyre 2007-ben került sor. A cég fő célja volt, hogy technológiaváltással megteremtse a modern betonblokkgyártás feltételeit, és legjelentősebb termékcsoportja tekintetében a hazai piacon csúcsminőséget állítson elő. A beruházás nagyon eredményesnek bizonyult. Piaci részesedése a termékkörön belül jelentősen megnőtt, és a felhasználók népes táboránál etalonná váltak a betonEPAG zsalukövek. A 2008-as pénzügyi válság és a 7 éves építőipari mélyrepülés nem rendítette meg a céget, piaci részesedését tovább tudta növelni, köszönhetően a kiváló minőségnek, amit folyamatosan fenn tudott tartani. Sőt 2009-ben újabb beruházást is végre tudott hajtani, amivel a régi tököli térkőgyártó présgépet új, modern gyártósorra cserélte, amelyet már a taksonyi üzembe telepítettek. Ezzel Tökölön a termék gyár tás megszűnt, de mint betonkeverő üzem és betonáru értékesítési pont tovább működik.

A fent bemutatott technológiai lépéseket a humán erőforrás, a menedzsment oldaláról is fontos változás követte. 2011- ben a cég alapítói igazgatói státuszukból nyugdíjba vonultak. 2005-től tartó folyamatos átmenet eredményeképpen fiaiknak: Bagi Attilának és Sebes Mártonnak adták át a cég vezetését. A cégvezetők három évtizedes folyamatos munkájának eredményeképpen olyan vállalati kultúra jött létre, amely nagyon stabil és elkötelezett dolgozói hátteret biztosít, sok esetben olyan munkavállalókkal, akik már több mint 20 éve a betonEPAG csapat tagjai.

A megszerzett tapasztalat, az eredményes működés és a vezetők ambíciói együtt olyan projektek megvalósítására adnak lehetőséget, melyekre méltán büszke a betonEPAG. Több példa volt komplett betonüzemek, gyártósorok leszerelésére felújítással, áttelepítéssel, akár megrendelésre is. Az M0 keleti szektorának megépülése után a cég erősíteni kívánta jelenlétét a térségben. Nagytarcsán kiváló elhelyezkedésű területen újabb 100 m³/óra teljesítményű mixertelep és értékesítési pont építésébe kezdett. A telephely várható nyitása 2016 első negyedévben lesz.

2014-től Romániában, Salard településen (Nagyváradtól 25 km-re északra) modern térkőgyártó üzem épült ki, ahol jelenleg már a próbagyártások zajlanak. A BETONEPAG S.R.L. független a magyar cégtől, tulajdonosai a kis generáció tagjai: Bagi Attila, Sebes András és Sebes Márton. De természetesen a szellemi háttere, termékválasztéka, és a magyar térkőgyártó berendezéssel azonos géppark miatt is része a betonEPAG portfóliónak. A román üzem vezetője a tulajdonosi kör legifjabb tagja: Sebes András.

A 30 éves eredményes működés hátterében stabil viszonteladói hálózat, vevőkör és beszállítók állnak. A céget kiszámítható működése mindig is vonzóvá tette partnerei számára. A betonEPAG tagja a Magyar Betonelemgyártó Szövetségnek, és büszke arra, hogy a MABESZ oktatási tevékenységében is sikeresen részt vesz.