Lapszámok

2015. november-december XXIII. évf. 11-12. szám

Tudta-e?

A betonkenu sport 1970-ben kezdődött az USA-ban, az Illinois Egyetemen, ahol Clyde Kesler professzor a beton tulajdonságairól, viselkedéséről tartott órákat. A hallgatóknak azt javasolta, hogy próbáljanak betonból kenut építeni.

A hír hamarosan eljutott más egyetemekre is, ami beindította a vetélkedést. Eldöntötték, hogy megtartják az első betonkenu versenyt. Az eseményre 1971. május 16-án került sor, melynek kapcsán Kesler professzor úgy vált ismertté, mint a betonkenuzás atyja.

A versenyt 1240 láb hosszú pályán tartották meg, melyet a leggyorsabb hajó 2 perc 46 másodperc alatt tett meg. Azóta szerte a világon indítanak betonkenu versenyeket, némely országokban évente, máshol ritkábban. Németországban 1986-ban rendezték meg az első futamot. 2015-ben Hollandiában a 38., a Dél-Afrikai Köztársaságban a 26., Japánban a 21., míg Indiában az első versenyt rendezték meg.

Forrás: www.concretecanoe.org