Csorba Gábor: Ipari műgyanta padlóbevonatok
A legutóbbi alkalommal a parkolóházak műgyantabevonatáról volt szó, de más, főleg ipari közegben is láthatunk nagyobb területen műgyantabevonatokat. Mind a tervezőknek, mind a kivitelezőknek segítségére van a Műgyanta Padlóbevonatok Tervezése és Kivitelezése Műszaki Irányelv (Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetség kiadványa, 2017 – https://mevsz.org/ – a táblázatok a műszaki irányelvből valók).
A műgyantabevonatok alkalmazásának legfőbb okai közé tartozik ipari közegben a vegyszerállósági, vízzárósági, vízhatlansági, higiéniai, esztétikai, esetenként az ESD (electrostatic discharge, azaz elektrosztatikus kisülés) elleni védelem követelményeinek megfelelő felületképzés. Ahhoz, hogy megkapjuk az optimális ár-értékarányú megoldást, vezérfonal lehet ez a műszaki irányelv.
A műgyanta mesterségesen előállított, sűrű, de folyékony anyag, ami megkeményedik száradás vagy kémiai reakció hatására. Kötőanyagként, általában tiszta kvarchomokkal keverve habarcsként működik javító, kiegyenlítő anyagként. Az építőiparban a bevonatokhoz leggyakrabban az epoxi és a poliuretán szintetikus gyantákat használják. A műgyanta kötőanyagú habarcsokat esztrich padozati anyagként is használják, az MSZ EN 13813 szabvány SR (syntetic resin) betűkkel jelöli.
Ahhoz, hogy a műgyantabevonat tartósan, stabilan tapadjon a fogadóaljzathoz, elegendően nagy tapadó-húzószilárdságra van szükség, megfelelően alacsony nedvességtartalom mellett. Amennyiben a műgyantabevonat alatti aljzatnak túl nagy a nedvességtartalma, a páradiffúzió felnyomja a bevonatot, ami légbuborékok megjelenését okozza a felületen. Gyenge tapadás esetén pedig kéregfelválás következik be. A megengedett legnagyobb nedvességtartalmat a műszaki irányelv osztályokba sorolja, a különböző típusú aljzatokhoz különböző osztályú nedvességtartalmat engedélyez (1. táblázat).
1. táblázat: a műszaki irányelv szerinti CM nedvességtartalom-osztályok
Példaként, ha egy beton- vagy cementesztrich aljzatra műgyantabevonatot teszünk, akkor a fogadó aljzat megengedett legnagyobb nedvességtartalma az NCM4 osztályba kell hogy tartozzon. A vizsgálat az ún. CM-méréssel (calcium-carbidos) történik. Ehhez hasonlóan a megfelelő tapadáshoz szükséges, a fogadóaljzatra vonatkozó tapadó-húzószilárdság is osztályokba van sorolva (2. táblázat).
2. táblázat: A műszaki irányelv szerinti tapadó-húzószilárdsági osztályok
Beton- vagy cementesztrich aljzat esetében a felületi tapadó-húzószilárdság el kell hogy érje a B1,5-ös osztályt. A tapadó-húzószilárdság mérése az MSZ EN 13892-8 esztrich szabvány szerint történik. A műgyantabevonatok tartósan megfelelő működéséhez általában max. 4,0 CM% nedvességtartalmú és min. 1,5 N/mm² tapadó-húzószilárdságú aljzatra van szükség beton- és esztrichlemezek esetén (3. táblázat).
3. táblázat: A műszaki irányelv szerinti követelmények a fogadóaljzatokkal szemben
Ahhoz, hogy a tervezett igénybevételekhez, követelményekhez tartozó optimális megoldás előálljon, meg kell tervezni a bevonati szerkezetet, ki kell dolgozni, meg kell tervezni a műgyantabevonat rétegrendjét. Gyakran találkozom műszaki leírásokban, tenderkiírásokban, építési-engedélyezési terveken azzal a megfogalmazással, hogy műgyantabevonat készítése. Esetenként an - nyi pontosítással, hogy a beruházói igények szerint. Ez azonban kevés ahhoz, hogy kialakíthassuk az optimális megoldást. A műszaki irányelv javaslatot, útmutatást ad arra vonatkozólag, hogy a különböző mechanikai, egyéb fizikai, kémiai és más igénybevételek esetén milyen rétegrend a megfelelő. A műszaki irányelv javaslatot tesz és nem előírást ad, de mivel szabványokra hivatkozik és sokéves tapasztat alapján készült, vezérfonal a viták, a nem megfelelőség eldöntésére is. Eszerint tehát lehet dolgozni, meg lehet jól tervezni és építeni a rétegrendet, de szabad ennél magasabb szintű műszaki tartalmú bevonatot is építeni. Gyengébbet nem javaslok, hacsak a beruházó ezt írásban nem kéri.
A beruházó, mint kvázi laikus, megadhatja az ajánlatkérésben vagy a szerződésben, a tervben, ami az építési szerződés részének tekinthető, hogy megfelelő műgyantabevonatot kér. A beruházó, építtető feladata a megfelelő adatszolgáltatás, az igények közlése, a tervező feladata, hogy az adatszolgálatás alapján kidolgozza a rétegrendet, és a kivitelező feladata, hogy ezek alapján a technológiát kialakítsa, és a műgyantabevonatot előállítsa, megépítse. Gyakori, hogy nincs kellő adatszolgáltatás az építtető részéről, és gyakori az is, hogy nincs terv (főleg felújítás, átépítés esetén).
Nem bátorság, hanem vakmerőség a kivitelező részéről, ha úgy készíti a műgyantabevonati rendszert, hogy nem tisztázza a műszaki tartalmat. A kivitelező veszi át ugyanis az adatszolgáltatás és a terv hiányosságaiból származó következményeket. Szintén a kivitelezői felelősségi körbe tartozik a terv ellenőrzése, azaz ha olyan kiírást, tervezett rétegrendet lát, ami nem felel meg a beruházói igényeknek, vagy szakmailag kifogásolható, akkor kötelessége azt jelezni a tervezőnek, a beruházónak. Amennyiben ezt nem teszi meg, rajta maradhat a felelősség. Azon tervezési hibákat, hiányosságokat, ami kellő gondosság és elvárható szakértelem mellett a kivitelező felelősségi körébe tartozik (kvázi nyílt hibák, hiányosságok), jelezni kell a megrendelő, tervező felé. Mindent írásban, mert a szó elszáll, és egyébként is félreérthető lehet. A kivitelező csak így lehet biztonságban. Sajnos több esetben történik az írásos visszajelzés hiányából származóan utólagos vita a felek között.
A műszaki irányelv megoldási javaslatokat ad a különböző igénybevételekhez, megadva a szükséges vastagságot, a rétegek számát, a felületképzés módját stb. A mechanikai igénybevételeket tekintve más a gyalogos, kerékpáros forgalmi terhelés, más a személygépkocsi- és a fúvott kerekes targonca terhelés, és megint más a teherautó-, tömörgumi kerekű targoncák által okozott terhelés (4. táblázat).
4. táblázat: A mechanikai terhelés kategorizálása a műszaki irányelvben
A vegyi igénybevételeket tekintve is megvannak ezen fokozatok a háztartási tisztítószerek által okozott maró hatástól kezdve egészen a nagyon erős savakig, lúgokig (5. táblázat).
5. táblázat: A kémiai terhelés kategorizálása a műszaki irányelvben
A műgyantabevonatok jelentős része élelmiszeripari vagy egyéb olyan üzemi körülmények között használatos, ahol magas hőfokú tisztítás vagy üzemi vízterhelés hat az ipari padlóra (6. táblázat).
6. táblázat: A hőmérsékleti terhelés kategorizálása a műszaki irányelvben
Ezen legfőbb igénybevételek alapján a műszaki irányelv javaslatokat, példákat is ad arra, hogy milyen vastag bevonati rendszer épüljön. Irodák, gyalogos közlekedőterek esetében elegendő lehet a 0,3 mm vtg. rétegvastagság, kültéri körülmények között min. 4,0 mm szükséges, élelemiszeripari célú üzemeknél 9,0 mm a minimális vastagág. Ezek azonban csak példák és ajánlások, nem helyettesítik a tervezést. A gyakorlatban előfordulnak 20–30 mm vtg. bevonatok, szinte már burkolatok építése is, leginkább epoxi vagy poliuretán műgyantákból. Az enyhébb, gyalogos terhelésű padozatoknál a műgyantaimpregnálás is jó megoldás lehet, erre is kitér a műszaki irányelv.
A kivitelezéssel kapcsolatban is részletes technológiai és gyakorlati javaslatokat fogalmaz meg és dolgoz ki az irányelv, beleértve a minőségellenőrzés elveit, a hibák kezelését, kategorizálását, a javítási lehetőségeket is.
(fotók: Beton újság)