Lapszámok

A Baranya megyei Erzsébeten, egy parasztház padlásán található Magyarország, de feltehetően Európa egyetlen cementlap magángyűjteménye. Egy hazánkban élő holland művészettörténész, Simon Wintermans harminc évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni ezt a burkolóanyagot, mára pedig számos ritkaságot sikerült megszereznie.

A cementlap egy rendkívül tartós, mintával díszített burkolólap, hagyományosan kézzel, sablonok segítségével készítik. Több rétegű, cementet, fehér cementet, márványport és természetes színezőanyagot használnak hozzá. A 19. század óta népszerű hidegburkolat, amelyet nem égetnek, hanem nyomással préselnek össze, majd vízfürdőt kap, végül pedig három hétig pihentetik a kötéshez. Egyedi színei és mintái a mai modern terekbe is illeszkednek.

„Harminc évvel ezelőtt egy kis baranyai faluban vásároltam egy parasztházat, amelyben az egyik szobában eredeti régi cementlap volt, ez nagyon megtetszett nekem. Az istállóból kialakítottam egy hálószobát, ahol csak sima betonpadló volt, ám azt gondoltam, sokkal szebb lenne, ha cementlappal takarnám. Megkérdeztem a szomszédoktól, hogy nincs-e véletlenül ilyen burkolóanyaguk. Magam is meglepődtem, hogy milyen nagy mennyiségben kaptam a helyiektől, mondták, vigyem el, mert nekik csak útban van. Lerakattam vele a hálószobát és a verandát is, de még mindig maradt mintegy ezer darab az istállóban. Ebben az időben Amszterdamban magyar nyelvleckét adtam egy holland régiségkereskedőnek, aki Magyarországra jött bútort venni, megkérdeztem tőle, nem érdekli-e a cementlap. Nagyon jó áron egyben megvette az egészet. Néhány évvel később, amikor Pécsett telepedtem le, akkor kezdtem ezzel kereskedni” – meséli a cementlappal való kapcsolatának kezdetét Simon Wintermans.

A régi falusi portákat abban az időben kezdték felújítani, modernizálni, így a cementlapok jó része a szemeteskonténerben végezte. Hollandiában, Németországban viszont megbecsülték a magyar vintage burkolólapot, így Simon elkezdte megkeresni azokat a régi házakat, ahol kibontották a cementlapokat. Ma is rengeteg raklapnyi különböző mintájú lap várja a háza udvarán a tisztítást. „Ahogy egyre több helyre jutottam el, kezdtem meglátni a cementlapok egyediségét. Újabb és újabb minták kerültek elő, volt, amit már korábban beszereztem, de most más színben bukkant fel. Ekkor döntöttem el, hogy minden új mintából elteszek néhányat magamnak, ez alapozta meg a mai gyűjteményt. Egy idő után már három-négy raklapon sorakoztak a különböző mintájú lapok, míg 2000-ben tudatosodott bennem, hogy ez már egy komplett gyűjtemény, valamit érdemes lenne kezdeni vele. Egy ötlettől vezérelve rendeztem be a padláson a múzeumot, amit 2003 májusában nyitottam meg. Ezzel is szeretném megőrizni a múlt egy darabkáját.”

Simon nem elégedett meg a látván - nyal, a cementlapok szépségével, a történetük is érdekelte, ezért kutatásokba kezdett. Az Országos Széchényi Könyvtárban némi szerencsével megtalálta Melocco Péter gyárának cementlap-katalógusát, felvette a kapcsolatot az egykori budai Építészeti Múzeummal, ott Hadik Andrástól rengeteg információt, illetve Walla József egykori cementlapgyártó katalógusát kapta. Mint kiderült, a cementlapok témája egy szűz terület, még senki sem foglalkozott kutatás szintjén vele, csak kisebb cikkek jelentek meg az elmúlt évtizedekben a magyar sajtóban. Az Ipartörténeti Múzeum is érdeklődött korábban egy kiállítás megrendezésével kapcsolatban a Simon által összegyűjtött cementlapok iránt, de ez a terv meghiúsult. Viszont hogy többen is megismerhessék e kézműves szakma múltjának egy szeletét, Simon elkötelezett muzeológusokkal, az Ipartörténeti Múzeum munkatársaival workshopokat, előadásokat tart, és most próbálják elindítani az „antik cementlapburkolati reneszánsz” mozgalmat, hogy a fővárosban, ahol lehet, megmentsék a lépcsőházakból kidobásra szánt burkolóanyagokat.

„A cementlap története a XIX. század közepén, 1850 körül kezdődött, akkor jöttek rá, hogy nemcsak kerámialapot lehet készíteni, hanem cementlapot is. Kitalálták, hogy nagy hidraulikus présgéppel gyorsan és emiatt olcsón tudnak létrehozni egy tetszetős kinézetű burkolati anyagot. Angliában feltalálták a portlandcemetet, szabadalmaztatták a hidraulikus prés ötletét, így tudtak a korábbinál sokkal gyorsabban, olcsóbban, de azért még mindig drága burkolatot előállítani. Már nemcsak a püspök és a király palotájába, hanem a gazdag polgárság házaiba is eljutott ez a burkolóanyag. Magyarországra 1880 körül érkezett meg a cementlap, amikor Walla József elkezdte gyártani. Egyébként Dél-Amerikában, például Havannában, de Kairóban is elterjedt ez a burkolási technológia. Magyarországon Walla József mellett Melocco Péter gyártott még nagyobb mennyiségben és kiváló minőségben Budapesten cementlapot. Vidéken nagyjából minden tizedik faluban működött családi manufaktúra, ahol remekül tudták utánozni a Melocco- vagy a Walla-katalógusban látott mintákat. Elkészítették hozzá a sablont, és gyártották.”

Változatos színek és formák kerültek elő az elmúlt évtizedek alatt a házbontásokból, Simon három fő kategóriába sorolja be a lapokat. A sima felületű cementlap mellett van az úgynevezett velencei mozaikos lap, egy terrazzo lap, amelyhez a sima cementlapokkal ellentétben kis márványszemeket tettek a felső díszes rétegbe. Ez a fajta sokkal keményebb, több is volt vele a munka, mert amikor készen lettek, még le kellett őket simára csiszolni, így csak drágábban lehetett hozzájutni. A harmadik csoportot pedig az úgynevezett római mozaikos lapok alkotják, ezek felülete a régi mozaikpadlók mintáját imitálják.

Olyannal is találkozott már, amelyet csúszásgátlófelülettel alakítottak ki, ezeket főként kültéren fektették le. Amiben azonban nincsenek jelentős eltérések, az a méret, majdnem minden cementlap 20x20 cm-es, de Simon gyűjteményében hatszögletű példányok is fellelhetők. A minták tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak, a legtöbbet az igen gyakori háromdimenziós ún. Vasarely-lapot használták, de nagyon kedveltek voltak az organikus virágminták, például van olyan baranyai település, Lovászhetény, ahol a tulipános minta terjedt el, ez más régióban sehol nem bukkant fel. „A Magyar Nemzeti Bankba például egy óriási projekt keretében sajátos mintájú lapokat készített Walla József, 2 000 m2 -t, ez a minőség a magyar cementlapgyártás Rolls-Royce-a.”

A gyűjteményt Simon úgy rendezte be, hogy a legelején a leggyakoribb cementlapfajtákat helyezte el, itt látható például a rombusz és a csillag minta, és ahogyan haladunk tovább, egyre ritkább lapokkal találkozhatunk. Walla József és fia munkái is szerepelnek a kiállításon, többek között egy hatszögű lap, ami szokatlan formájával kitűnik a többi burkolat közül. A legtöbb lap olcsósága miatt fehér, szürke, fekete, piros, a minták színhasználatában pedig a pirosak dominálnak, ha már sárgát vagy kéket is alkalmaztak, az különlegesnek számított. „Minél több színt használtak díszítésre, például zöldet, narancssárgát, kéket, azért jóval többet kellett fizetni, emiatt – főleg vidéken – ezek a színek ritkábbak. Ahol több pénz volt, több volt az ihlet is. A múzeumomban mégis sok van ezekből, mert a gyűjteményben az érdekesebb minták, színek kaptak helyet. Minden színt egy külön fázisban kellett felvinni a lap felületére, új kanalat fogni, sablonba tenni, vigyázni, hogy pontos legyen – ez időben és pénzben is többe került.”

A cementlapok reneszánszukat élik, a hétvégi házak, a régi parasztházak felújításakor részben ezzel adják meg az épület egykori karakterét. Magyarországon is működik olyan vállalkozás, amely új cementlapokat gyárt, de vannak, akik inkább az antik lapokat keresik, mert több élet van bennük, a patinát az új lapok nem tudják megadni. Mint Simon mondja, az új lapok tökéletesek, ez ma elvárás is a vevők részéről, azonban a gyűjteményben számos olyan burkolat látható, amelynek valamilyen kis hibája van. Véleménye szerint éppen ezzel, ezek miatt is tökéletesek.

(fotók: a szerző)