Lapszámok

2025. június XXXIII. évfolyam III. szám

Kis Tünde: A CeMBeton első szakmai díjasa: dr. Szabó László

Több mint két évtizedes, a szövetségért végzett munkája elismeréseként dr. Szabó László, a DDC korábbi műszaki vezérigazgatója, a Heidelberg Materials nemzetközi projektekért felelős vezetője vehette át elsőként a CeMBeton frissen alapított Szakmai Díját a szervezet közgyűlésén. A szakember a CeMBeton elnökségi tagjaként, a Cement Tagozat, valamint a Műszaki Tanácsadó Bizottság vezetőjeként is sokat tett az ágazat fejlődéséért.

- A Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), valamint a CEMKUT Kft. munkatársaival sokat dolgoztunk az uniós és magyar cementes szabványok harmonizálásában, a magyar szakmai igények megfogalmazása, ezeknek a szabványokba való esetleg beintegrálása érdekében. Ez a két szervezet szimbiózisban szakmai hátteret biztosított és biztosít a különböző hatóságokkal és egyéb szervezetekkel való tárgyalások során. Eleinte elsősorban a magyar gyártók cementtermékeit tanúsította a CEMKUT, majd a külföldi beszállítók termékeire is kiterjedt a munkájuk, aztán a betontermékek tanúsításával az építőanyagipar más területei felé is léptünk. Folyamatos fejlesztéssel igyekeztünk a tanúsítások terén lefedni a magyarországi építőiparialapanyag-gyártók teljes palettáját. Ez egy állandó, szisztematikus fejlődés volt, aminek az eszközigényét, a szakmai hátterét, illetve a nemzetközi beágyazottságát kellett megteremteni. Évtizedes szakmai együttműködés bővítésével a szövetség nemzetközileg is megerősítette ismertségét, elismertségét, melyre építve rendszeres szakmai konzultációt alakítottunk ki többek között az Osztrák Cementipari Szövetséggel is.

- A szövetségi munka miként támogatta a cementipar fejlődését az elmúlt évtizedekben?

- A tanúsításokon kívül jelentős mértékű kutatás-fejlesztési munka folyik, ehhez kiváló eszközállománnyal, illetve kutatógárdával rendelkezik a CEMKUT, amely igyekszik támogatni a cementgyárak által fejlesztett újfajta termékek bevezethetőségét a piacon, például az alacsony CO2-kibocsátású cementtermékeket. Ezt egyfajta termékfejlesztés, kutatás-fejlesztés, nemzetközi szakmai tapasztalatok cseréje, az adalékszergyártók által továbbfejlesztett adalékok alkalmazása, és ezek hatásmechanizmusainak kutatása előzi meg. Ezek igen sokrétű feladatok, amelyek által számos apró kis részletből áll össze egy új termék tulajdonságainak mátrixa, és amivel gyakorlatilag ugyanazt az építési igényt le lehet fedni, talán még jobb teljesítőképességgel, mint korábban a sima portlandcementtel.

- Önben mi volt a hajtóerő, hogy a DDC-s munkája mellett az ágazat formálásában is részt vegyen?

- A szövetségben, a CEMKUT-nál innovációs tevékenység támogatása is folyt és folyik, én pedig a pozíciómnál fogva felelős vagyok ezért a területért, emellett a személyes érdeklődésem is erre fókuszál. A másik motivációm pedig az, hogy mint alapanyaggyártók integrálódtunk a magyar gazdaságba, és a CEMKUT egyik szakmai feladata az új jogszabályok, szabványok, egyéb alkalmazások magyarországi bevezetése mellett a tanúsítási vizsgálat során annak a gyártásban történő alkalmazása és betartatása, ami a cementgyárban végzett munkánkat is támogatta.

- Az ön szakmai útja elkanyarodott a DDC-től, így már a szövetség munkájában sem vesz részt aktívan.

- A szakmai pályafutásom a Heidelberg Materials központjában indult, ahonnan a 90-es években Magyarországra kerültem kemencemérnöknek, majd Amerikába vitt tovább az utam, ahol egy gyárépítési projektben a beüzemelő team kemencéért felelős tagja, később pedig az optimalizációért, üzemeltetésért felelős munkatársa voltam. Ezzel a tapasztalattal tértem vissza Magyarországra, és lettem a DDC műszaki vezérigazgatójaként a beremendi és váci gyárak fejlesztésének projektfelelős igazgatója. Mindkét helyen teljesen modernizáltuk a kemencevonalat, és az elmúlt évek fejlesztéseivel a világ élvonalát jelentő technológiát építettünk a rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos fosszilis tüzelőanyagokat kiváltva úgynevezett megújuló energiaforrással, akár 100%-ban alternatív tüzelőanyagokkal tudunk üzemelni, ami aktuálisan a cementipar fő energiaforrásává válik Európában, ill. világszerte. A két gyár kiváló eredményeket ért el úgy technológiailag, mint környezetvédelmi szempontból. Idén januártól visszakerültem az anyacéghez, ahol különböző stratégiai jellegű fejlesztésekkel foglalkozó nemzetközi céges projektekben veszek részt.

- Milyen üzenetet hordoz az ön számára a most megkapott CeMBeton Szakmai Díj?

- Megtisztelőnek tartom, hogy elsőként én vehettem át ezt az elismerést, amely azért is értékes számomra, mert az elmúlt évtizedekben folytatott szakmai tevékenységet a kollégák is támogatták, nagyra becsülik. Sikerült olyan szervezetté alakítani és megerősíteni a cementipari szövetséget, amely képes ellátni az alapanyaggyártók érdekképviseletét, és a különböző egyéb szervezetekkel való kommunikáció révén már mértékadó a véleménye. A díj másik olvasata számomra inkább személyes jellegű: azt a remek kollegiális együttműködést honorálta a szövetség, amely a jó szakmai hangulatra, az információcserére, a magas színvonalú kutatás-fejlesztésre épült. Nagyon jólesik ez a visszajelzés és további sikereket kívánok.

(fotó: CeMBeton)