Lapszámok

2025. június XXXIII. évfolyam III. szám

Köszöntő

Nagy megtiszteltetésként élem meg a felkérést, hogy a Beton szaklap olvasóit köszönthetem.

A cementtel és a betonnal való személyes kapcsolatom gyökerei egészen az egyetemi évekig nyúlnak vissza. Bányamérnöki diplomám megszerzését követően a sors úgy hozta, hogy pályafutásomat a cementiparban, a Váci Cementgyárban kezdtem meg, mintegy húsz évvel ezelőtt. Az elmúlt két évtized során a kezdeti kapcsolat fokozatosan egy tartós elköteleződéssé alakult az iparág iránt.

A beton egyik alapvető alkotóelemének előállítása rendkívül komplex folyamat, amely már a kezdetektől fogva lenyűgözött és magával ragadott. A cement mint alapanyag elképesztő utat jár be, míg végül stabil betonépítmények formálódnak belőle – és én magam is hozzájárulhatok ennek a folyamatnak a megvalósulásához.

Pályafutásomat az eredeti szakmámhoz kapcsolódóan a sejcei kőbányában kezdtem. Mindig is hajtott a tudásvágy és a szakmai kíváncsiság, hogy a cementgyártás minden egyes fázisát részletesen megismerjem. Abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy ez alatt a két évtized alatt lehetőségem nyílt valamennyi jelentős technológiai folyamatot irányítani a kemencétől a cementőrlésen át egészen a késztermék-csomagolásig. Kezdetben középvezetői pozíciót töltöttem be, majd 2021-től a Váci Cementgyár igazgatójaként én vagyok felelős a gyártási folyamatok optimalizálásáért, a csapat vezetéséért és a stratégiai döntések meghozataláért.

A legfontosabb mérföldkő eddigi pályafutásom során a Váci Cementgyár klinkergyártási technológiájának modernizációja volt. A beruházás utolsó fázisának beüzemelése óta, vagyis 2020-tól a gyár jelentős mértékben csökkentette a cementgyártás karbonlábnyomát: a helyettesítő tüzelőanyagok felhasználásával a fosszilis tüzelőanyagokat közel 90%-ban sikerült kiváltani. Úgy vélem, ezzel az eredménnyel európai szinten is az élmezőnybe kerültünk, és meg tudtuk alapozni a cementgyár jövőjét, biztosítva, hogy még hosszú évtizedeken keresztül stabil alapot nyújtson az építőipar számára. Büszke vagyok arra, hogy ennek részese lehettem.

Az egyre szigorodó szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló szabályozások, a növekvő energiaárak, valamint a cement kiegészítő anyagok folyamatosan változó elérhetősége azonban további kihívások elé állítják a cementipart. Ezekre reagálva a Duna-Dráva Cement Kft. a tavalyi évben bemutatta a cement és a beton következő generációját képviselő evoBuild® termékcsaládot. Ezen termékek nemcsak magas minőségükkel, tartósságukkal és kiváló teljesítményükkel emelkednek ki, hanem hosszú távon alacsony szén-dioxid-kibocsátással is rendelkeznek, hozzájárulva ezzel a jövőbeli környezetvédelmi és fenntarthatósági célok eléréséhez.

A cementgyártás speciális szakértelmet igénylő terület. A magyar cementipar rendkívül felkészült szakembergárdával büszkélkedhet, amely folyamatosan azon dolgozik, hogy magas minőségű hazai termékekkel lássa el a betonnal foglalkozó kivitelezőket. A Váci Cementgyár igazgatójaként küldetésem, hogy ezt a magas színvonalat megőrizzük, továbbfejlesszük, és a jövőben is megbízható, stabil partnerként álljunk a magyar építőipar rendelkezésére.

Mocsai Árpád
gyárigazgató

Duna-Dráva Cement Kft.