Lapszámok

2023. október XXXI. évfolyam V. szám

202 bérlakás optimalizált zsaluhasználattal

Nagy beruházok teljes költségvetésében általában a zsaluzásra költött összeg sem elenyésző. Ám ahogy számos projekt esetén tapasztalható, egy 202 lakásos társasház építése során az átgondolt zsalutervezéssel és az innovatív MEVA-zsaluk megfelelő használatával komoly megtakarításokat értek el.

Az L7 Architects tervei alapján az angliai Stockportban, az egykor ott működő malom után Springmount Mill Apartments-nek elnevezett épületben 202 bérlakást alakítottak ki. A korabeli gyárépület hangulatát stílusosan idézi a homlokzat téglaburkolata. A kivitelezésért felelős Carpenter Build Ltd egy nemzetközi szakmai eseményen ismerkedett meg a MEVA műszaki megoldásaival és ez volt az első alkalom, hogy élesben ki is próbálta azokat. A nyolc- és a hatemeletes épületet (a 106 lakásos Brinkswayhez és a 96 lakásos Springmounthoz), valamint az alatta elhelyezkedő háromszintes parkolót jelentő épületegyüttes egy magasan fekvő területen áll, amely északról délre mintegy 10 métert lejt, és ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Mersey folyóra és a Pennine-hegyekre.

A Carpenter Build Ltd nagyobb menynyiségű MEVA-zsaluzatot és tartóállványt vásárolt, és a hozzá tartozó szolgáltatásokat is igénybe vette. Az építkezés, ahol emeletenként körülbelül 2.500 m² födémfelületet kellett kialakítani, gyorsan haladt a MevaDec zsalukkal. A falakhoz az Alustar zsalurendszert használták, míg az erkélylemezek építéséhez a MEP tartóállványok bizonyultak a legjobbnak.

A stockporti projektnél azonban nemcsak a hatékony és időtakarékos kivitelezés szólt a MevaDeck mellett, de előnynek bizonyult, hogy a rendszer nem raszterhez kötött, így bármely alaprajzhoz és födémvastagsághoz rugalmasan hozzáigazítható. Ezen az építkezésen főként a 160/80 cm méretű elemeket használták, amelyek súlya mindössze 16 kg/ m². A kivitelező további előnyként említette, hogy a rendszer lehetővé teszi a zsaluelemek felülről vagy alulról történő elhelyezését, és azt, hogy három zsaluzási módszer, vagyis az elem-, a fő- és kereszttartós, illetve az ejtőfej-főtartóelem módszer választható.

Az erre a három komponensre épülő módszer különösen nagy felületek esetén hatékony, de az is hasznos, hogy az egyes módszerek gond nélkül kombinálhatók egymással, így a zsalu bármilyen épületalaprajzhoz és födémvastagsághoz könnyedén hozzáigazítható. A minimálisra csökkentett pótlási felületekkel a kivitelezés gyors és egyszerű, az anyagfelhasználás pedig alacsonyan tartható – ez számos kivitelezés esetén jelent költségmegtakarítást.

A Springmount Mill projektnél az erkélylemezek építése során a H20-as fatartókkal szerelt MEP tartóállványok feladata a biztonságos alátámasztás volt. Az alapelemek kis száma (támasz, toldó és keret) megkönnyítette a tárolást és a logisztikát. A MEP egy olyan sokoldalú rendszer, amely födémzsaluzatok, födémasztalok, alulbordák és előregyártott elemek alátámasztására szolgál 21 méter magasságig. Itt is csak kevés élőmunkára van szükség, és a MevaDechez hasonlóan a gyorssüllyesztő rendszer néhány kalapácsütéssel tehermentesíti a támaszt.

A munkafolyamatok gyorsasága itt többek között annak is köszönhető volt, hogy a falakhoz és a pillérekhez is ugyanazt a zsalut használták. A Carpenter Build az AluStar rendszert, az alumíniumból készült könnyű és kézreálló univerzális zsaluzatot választotta, amelynek daru nélküli használata ideális, és amellyel idő és pénz takarítható meg.

Projektadatok

Beruházó:
Carpenter Investments, Liverpool
Generálkivitelező:
Carpenter Build Ltd, Liverpool
Szerkezettervezés:
Term Engineering, Liverpool
Építészet:
L7 Architects, Liverpool
MEVA-rendszerek: MevaDec födémzsaluzat, MEP tartóállvány, AluStar falzsalu, KLK-kúszórendszer, KAB összecsukható munkaállvány

www.meva.net

(fotók: MEVA)