Koltai Imre emlékére
85 éves korában elhunyt a Magyar Cementipari Szövetség első elnöke és ügyvezetője, aki ezt a tisztségét 1990-től 1998-ig töltötte be. Ezenkívül a Cementés Mészművek vezérigazgatója is volt 1985-től 1996-ig.
Koltai Imre Somogyszil településen született 1938. január 15-én. 1961-ben a Veszprémi Vegyipari Egyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Első munkahelye a váci Dunai Cement- és Mészmű volt, ahol munkatársként, majd kutatómérnökként dolgozott 1969- ig különböző beosztásokban. Ezt követően 1980-ban nevezték ki a vállalat igazgatójának, 1985 és 1996 között pedig vezérigazgatóként látta el feladatát. Ezzel párhuzamosan vált a Magyar Cementipari Szövetség első elnökévé és ügyvezetőjévé, amely tisztséget 1990-től 1998-ig töltötte be. 1994-ben megbízást kapott az ÁVÜ-től a vállalat végelszámolásának végrehajtására. 1990–1993 között a Lábatlani Cementipari Kft. és a DCM Kft. igazgatósági tagja volt. Komoly érdemei vannak a magyar cementipar sikeres piacgazdasági átvezetésében és annak folyamatos fejlődésében.
1964-ben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, majd később 1989-től a Magyar Szocialista Párt tagja lett. 1980. június 8-ától Pest megye egyik egyéni választókerületében két cikluson át országgyűlési képviselő volt egészen 1990 májusáig. Ez idő alatt az Országgyűlés építési- és közlekedési bizottságának tagja is lett. Felszólalásaiban több alkalommal is indítványozta a váci vasútállomás rekonstrukcióját, illetve a 2-es főút Vácot elkerülő szakaszának megépítését. 1987–1990-ig a Pest megyei képviselőcsoport vezetőjeként is tevékenykedett.
Időközben a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen mérnök-közgazdász oklevelet szerzett 1967-ben, az MSZMP KB Politikai Főiskola Ipar szakán pedig 1985-ben végzett. 1994-ben újra képviselőnek választották, és ebben a ciklusban egy ideig a környezetvédelmi állandó bizottság munkájában is részt vett. Mandátumát, mint egyéni jelölt, a választások második fordulójában három jelölt közül – Katona Tamás (MDF) képviselőt is megelőzve – 39,97 százalékkal szerezte meg. Munkáját a Munka Érdemrend ezüst (1981) és arany (1987) fokozatával, valamint a Szilikátiparért Emlékérem (1991) kitüntetéssel ismerték el.
Apai nagyszülei sváb földművesek voltak, Ausztriából vándoroltak be Magyarországra. Édesapját, Koltai (1933-ig Königh) Imrét (1913–1980) nevelőanyja nevelte fel. Az apa 1930-ban magánkisiparos géplakatosként kezdett dolgozni. 1945-ben kényszermunkára vitték a Szovjetunióba, majd hazatérte után folytatta iparát. 1951-től a kaposvári vaskombinátban dolgozott 1978. évi nyugdíjazásáig. Édesanyja, Varga Mária (1918) háztartásbeli, majd 1957-től a kaposvári kefegyár segédmunkása, 1978 óta ő is nyugdíjas volt. Testvére, Mária (1949) pénzügyi előadóként dolgozott. Koltai Imre 1962 óta nős, felesége, Dietrich Éva vegyészmérnök, a váci Híradás-technikai Anyagok Gyárának igazgatóhelyettese volt 1995-ben történt nyugdíjazásáig. Gyermekük, Gábor (1964) grafikusművész, aki feleségével együtt öt gyermeket nevelt fel.
Koltai Imre köztiszteletben álló, igazi lokálpatrióta volt, fáradhatatlanul küzdött a környezetvédelem érdekében. 1979-ben Pro Urbe-díjjal tüntették ki. Részt vett a Váci Városszépítő Egyesület munkájában, tagja, illetve 1987 és 1993 között elnöke a Vác FC Samsung Sportegyesületnek.
Kedves Imre, nyugodj békében!
A Szövetség nevében: Szarkándi János – dr. Kulcsár Ferenc – Asztalos István
Budapest, 2022. szeptember 28