Lapszámok

A Pécs új katedrálisának nevezett, a közelmúltban átadott vásárcsarnok ókori bazilikát idéz, különleges geometriai megoldásokat hordoz magában, ugyanakkor 21. századi épület, amely rövid használat után elnyerte mind a piacozók, mind az építész szakma elismerését. Az évtizedek óta várt 5600 m2 alapterületű vásárcsarnok 22 hónap alatt készült el és 3,2 milliárd Ft-ba került, építésénél a boltívek kialakításához, az egyedi építészeti megoldásokhoz különleges eljárásokat, technológiákat, anyagokat használtak. Már a tervezésnél fontos szempontként jelent meg a fenntarthatóság, amely aztán mind az építkezésnél, mind a működtetésnél további hangsúlyokat kapott – például környezetbarát cementet építettek be, illetve a létesítmény tetején napelemeket helyeztek el.

A vásárcsarnok tervezői, dr. Sztranyák Gergely és Getto Tamás szándéka az alapokhoz való visszatérés volt, nevezetesen az első komolyabb épített kereskedelmi épületek archetípusainak újrahasznosítása, mint a nyugati világból ismert bazilika, illetve a keleti világban jelen lévő bazár. Ahogy a római bazilika sem csak a kereskedelem helyszíneként szolgált, úgy a vásárcsarnoknak a XXI. századi megyeszékhelyen a „közösségi ház” szerepkörét is be kell töltenie. A tervezők számára fontos szempont volt, hogy ez az igény szimbolikusan is érvényre jusson. Ugyanakkor a pécsi vásárcsarnok egy kortárs épület lett, a város felé a nagy belmagasságú, az elsődleges tartószerkezetből kifejtett boltíves reprezentatív tér (edel rohbau – nemes szerkezetkész) mint önálló entitás érzékelhető, mely illeszkedik a közvetlen környezet kialakult magasságához.

„Az edel rohbaut Nyugaton sokkal nagyobb mértékben alkalmazzák, mint nálunk, ott a középületek esetében sokszor elvárás, hogy az épület ne kapjon másodlagos, harmadlagos rétegeket. Itthon is a teljes költségvetés kevesebb mint fele elég a szerkezetkész állapot eléréséhez, az építészektől indult az a tendencia, amely arra törekszik, hogy a tartószerkezeti rendszerben eltüntesse a látványként nem kívánatos elemeket. Így a belsőépítészeti réteg nem lesz más, mint maga a tartószerkezeti rendszer. Ebből jön a látványbeton, a maghőszigetelt házak és a monolit vasbeton födémben elrejtett szellőztető-, illetve villamossági rendszerek, amelyeket nem mint egy másodlagos, harmadlagos réteg alá vagy fölé, egy álpadlóba vagy egy álmennyezetbe helyezünk el, hanem belerejtjük ebbe. Végül megjelenik egy olyan felület, egy olyan minőség, ami már nemcsak egy tartószerkezet, hanem mindjárt a végső belsőépítészeti anyag. Azonban ennek megvannak a maga problémái. Egyrészről elképesztően drága rendszerről beszélünk, a technológia alkalmazásához igen magas szintű tudás szükséges, amire nem minden kivitelező képes. Másrészt pedig az épületgépészeti rendszerek elrejtése annyira összetett, bonyolult folyamat, hogy elviszi a költségek jelentős részét. És azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hol alkalmazható és hol nem. Középületeknél nem mindenhol. Magyarországon, ahol e rendszer alkalmazásának nincs kultúrája, egy nagyon drágán előállított megoldás a félig kész állapot érzését fogja eredményezni. Ezért a pécsi vásárcsarnoknál az edel rohbau magyarosított verzióját valósítottuk meg” – mondja Sztranyák Gergely építész tervezőművész.

"...a pécsi vásárcsarnoknál az edel rohbau magyarosított verzióját valósítottuk meg."

Tehát az elsődleges tartószerkezetbe építették bele a ház atmoszféráját, aminek a statika szempontjából is volt jelentősége A két irányban kialakított ívek és a sarkok egy-egy befogott csomópontot alkottak, így merev átvezetést hoztak létre egy vízszintes és egy függőleges rúd között, ezért a ház saját magát merevíti. Mindez egy nyers betonszerkezetben, amelyben a tartószerkezetet kívülről hőszigetelték. A belső térben sikerült áram-, légtechnika- és gipszkartonmentesen kialakítani a boltíves rendszert, meghagyva látszóra a betont, amely a látvány fokozása érdekében egy vékony réteg festést kapott. De nem tüntetve el a beton textúráját, csak egy kicsit világosabbá téve azt. Ez szép kontrasztot alkot az egyéb gipszkartonos felületekkel. „Elsősorban az anyag jelenlétén volt a hangsúly, hogy az anyag ne »anyagtalanodjon el«. A gipszkarton ugyanis vakolatszerűen »semmilyen« minőséggé alakítja a felületet, simasága miatt még a vakolatban rejlő minőségek is teljesen elvesznek belőle. Egy durva vakolatnak, mint amit a beton is képez, megvan a maga ereje. Az »erő« a boltívek esetében is érzékelhető. Mivel nemcsak építészeti megoldás volt a boltíves rendszer, hanem egy betonba épített tartószerkezeti koncepció is, ami a ház merevítését támogatta, ezért nem tudták kiirtani belőle. Pedig volt olyan ötlet, hogy csináljunk egy acél keretet és azt vonjuk be gipszkartonnal, az viszont beláthatatlan problémákhoz vezetett volna, nemcsak esztétikailag, hanem statikailag is. Így lett a pécsi vásárcsarnok egy magyarosított edel rohbau” – fogalmaz Sztranyák Gergely.

(fotók: Greypixel Workshop)