Lapszámok

2022. október XXX. évfolyam V. szám

Fenntartható cement- és betonipari technológiák címmel rendeztek szakmai napot a Miskolci Egyetemen

Hogyan lehetne másodnyersanyagokból kielégíteni az elmúlt időszakban több területen jelentkező nyersanyaghiányt? – többek között ez adta a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán május végén szervezett szakmai ülés apropóját, amelyen kilenc előadást mutattak be az egyetemek és ipari cégek szakemberei.

E téma mellett az is indokolta a rendezvényt, hogy világviszonylatban nagy mennyiségű ipari melléktermék, hulladék keletkezik évente, amelynek hasznosítása a megfelelő technológiák alkalmazásával és továbbfejlesztésével ma már megoldható. Ez környezetbarát anyagok fejlesztésére ad lehetőséget a CO2 -kibocsátás és az energiaigény-csökkentése mellett, így megvalósítható a körforgásos és a fenntartható nyersanyag-gazdálkodás. Mindemellett a hazai építőipar fejlődése jelentős mennyiségű és jó minőségű nyersanyagot igényel a következő időszakban, amely további kihívásokat jelent a hazai ipar és K+F+I szektor számára.

Az eseményt prof. dr. Horváth Zita, az egyetem rektora köszöntötte. Az előadásokon érintették a beton körforgásos gazdaságban betöltött szerepét, bemutatták a nagy- és ultranagy szilárdságú öntömörödő betont, szó volt arról, hogy a cementek hidratációját mennyire befolyásolják a különböző kiegészítőanyagok. A több mint 60 szakmai résztvevő arról is hallhatott, hogyan lehet fokozni az alacsony feldolgozottságú ásványi nyersanyagok reakcióképességét különböző eljárástechnikai műveletekkel, milyen analitikai eljárásokra van szükség a cementgyártás során és miként lehet hasznosítani a finommá őrölt betonhulladékot.

A szervezők bíznak a kutatóhelyek és a cégek által megkezdett együttműködések folytatásában mind a kutatás-fejlesztés-innováció, mind pedig a felsőfokú oktatás vonatkozásában, valamint a szakmai nap rendszeres megrendezésével hagyományt kívánnak teremteni.

A rendezvényt a Szilikátipari Tudományos Egyesület Cement, ill. Beton Szakosztálya, az MTA Földtudományok Osztály Bányászati Tudományos Bizottság Bányászati, Geotechnikai és Nyersanyagelőkészítési Albizottsága, az MTA MAB Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Munkabizottsága, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar, valamint az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Miskolci Egyetemi Szakosztálya szervezte.

(forrás, fotók: Miskolci Egyetem)