Lapszámok

2022. augusztus XXX. évfolyam IV. szám

Építők napja: elismerések, kitüntetések

Június első vasárnapján ünnepeljük az építők napját, amikor a szakmában dolgozók kiváló teljesítményét is elismerik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kitüntetésében részesült Csordás Szilveszter orvostechnológus tervező és szakértő, valamint Koppányi Imre Ferenc építész vezető tervező.

Miniszteri elismerő oklevelet kapott Fekete Enikő őrnagy, Rávai Attila ezredes, Vránics Tibor kormánytisztviselő, Bárány László Imre, a KÖTIVIÉP B Kft. projektvezetője; Bartal György, a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara elnöke; Kovács József okl. építőmérnök, FIDIC mérnök (FŐBER); Nagy Gábor Lajos, a Penta Általános Építőipari Kft. ügyvezetője; Pappert Attila építőmérnök, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. műszaki igazgatója.

Alpár Ignác-díjat vehetett át Hollai Pál okl. építészmérnök, aranydiplomás mérnök és Dévai Zoltán, az Építéstudományi Egyesület ügyvezetője.

ÉTE érdemérmet kapott Kőrösné dr. Mikis Márta helytörténész, az ÉTE Építéstudományi és Projektmenedzser Szakosztály tagja és Frey Lajos okl. építészmérnök, az ÉTE Kivitelezési Szakosztályának elnöke, míg Veresné Rauscher Judit okl. építészmérnök, okl. tűzvédelmi tervezési szakmérnök, a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete elnöke ÉTE díjat vehetett át.

Gratulálunk a kitüntetett mérnököknek!

(forrás: MMK, fotó: Beton újság)