Lapszámok

2021. augusztus XXIX. évfolyam IV. szám

Köszöntő

A betonnal az első emlékem a szülői ház építésekor történt. Akkor kb. 6-7 éves voltam, de emlékszem a kézzel kevert, saroglyán hordott betonra, amit a zsaluba kézzel dolgoztak be. Ezt én gyermekfejjel csodálkozva néztem végig. Néhány évvel később, 8-10 éves koromban – mivel a szülőfalum az M7-es autópálya közelében van – a betonútépítést láttam, illetve a bedolgozógépek ejtettek rabul. Talán ennek is köszönhető, hogy útépítési középiskolát végeztem és autópálya-építésen dolgoztam. Hét év után kerültem a Közlekedéstudományi Intézet beton laboratóriumába. Itt végérvényesen elköteleződtem a beton iránt. Az élet úgy hozta, hogy pályám során szinte az öszszes kísérleti betonútépítésben részt vehettem, sőt kontrollméréseket is végezhettem. Ekkor már tudtam, hogy a betonútépítés a betonon belül is kiemelten fontos lesz számomra.

A minőségi munkára, a minőségre mindig nagy hangsúlyt fektettem a munkám során. Nagyon fontosnak tartottam a beton ellenőrzésének szabványos és szabályos vizsgálatát, az ezekből az értékekből meghozandó döntések korrektségét. Magyarországon a betonhoz (a focihoz hasonlóan) „mindenki ért”, mindenki profi a készítésében. Ha azonban tényleg minőségi betont szeretnénk készíteni, akkor komoly kihívásoknak kell megfelelni. Kezdve az alapanyagoktól egészen a bedolgozásig. Úgy ítélem meg, hogy jó terméket (ebben az esetben betont) csak kiváló minőségű alapanyagokból szabványos kivitelezéssel lehet készíteni. Itt van nagy súlya a betontechnológusoknak, a keverősmestereknek, a gépkezelőknek, a kivitelezőknek. Jó minőségű betonhoz, mint előbb írtam, elengedhetetlenül fontos a megfelelő alapanyag. Lényeges, hogy csak olyan alapanyagot alkalmazzunk, ami az előírásoknak megfelel. Természetesen ha a jó alapanyagot nem megfelelően keverik össze, vagy a kitűnő minőségű betont nem megfelelően dolgozzák be, abból nem lesz kiváló minőségű szerkezet. A mai világban a nagy elvárások miatt minőségi betont szinte elképzelhetetlen adalékszer nélkül készíteni. Az is nagyon fontos, hogy mely alapanyaghoz melyik vegyszercsalád a legoptimálisabb. A vegyszerek alkalmazásán, alkalmazhatóságán is rengeteg múlik.

Mivel – mint ahogyan korábban is írtam – a minőség mindig is fontos volt számomra, ezért is örülök, hogy a Beton Technológia Centrum Kft. ügyvezetőjeként egy olyan laboratórium élén állhatok, ami elkötelezett a minőség oldalán, hiszen a mottónk is ez: „Pontos értékre építünk”. Napi „rutinfeladat” a betonüzemi mintavétel, a különleges tulajdonságok ellenőrzése és értékelése. A nemrégen átadott új központi laboratóriumunkban rengeteg vizsgálatot tudunk végezni a friss- és megszilárdult betonon, -alapanyagokon egyaránt. A kollégáim is a minőség iránt elkötelezett kiváló szakemberek. Bízunk abban, hogy Magyarországon az „olcsó”, ellenőrizetlen betonoktól eljutunk a szakemberek által készített és ellenőrzött minőségi betonokhoz. Ez azért kiemelkedően fontos, mert ezzel az anyaggal készült szerkezetek 50–100 vagy még több évre készülnek, ezért nem mindegy, mit alkotunk belőle, mivel ezeket még unokáink is látni fogják (jó esetben). De a betonból nemcsak nagy szerkezeteket lehet készíteni, hiszen számos helyen kaphatók akár kerti bútorok, ékszerek is. Szóval a beton egy igazán sokrétű anyag, amit ha jól tervezünk meg, és a kivitelezés is megfelel az adott szerkezetnek, csodálatos dolgokat lehet készíteni belőle.

Csókás Elek
ügyvezető,
Beton Technológia Centrum Kft.