Lapszámok

2020. június XXVIII. évfolyam III. szám

Urbán Ferenc: CeMBeton – MABESZ oktatási tevékenység a COVID-19 tükrében

Lapunkban többször beszámoltunk arról, hogy a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), valamint a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) kiemelt célja a felsőfokú szakemberképzés és továbbképzés keretében a naprakész, gyakorlatorientált tudásanyag átadása, melynek során több műszaki egyetemen és a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) továbbképzésein tartanak előadást tagvállalataink szakemberei a leendő és gyakorló mérnököknek egyaránt.

A szakembereink által kidolgozott széles körű szakmai ismeretanyagot aktualizálva, tovább bővítve 2020-ban is folytattuk e tevékenységet. A tavaszi félév során az egyetemekkel egyeztetett tanrend szerint tartottak előadásokat kollégáink, ami az egyetemek koronavírus miatti bezárásával megszakadt. A tantárgyakból a hallgatóknak a félév végén vizsgát kell tenniük, az egyetemeknek online oktatásra kellett átállniuk. Ebbe a folyamatba szövetségeink is bekapcsolódtak, és igyekeztünk – a kollégákkal egyeztetve – olyan megoldásokat találni, melyek megfelelnek a követelményeknek, elvárásoknak. Az egyetemek az online oktatást különböző platformokon valósították meg, így ennek függvényében biztosítottuk az előadási anyagok eljuttatását a hallgatóknak. Volt olyan egyetem, ahol elegendő volt az előadások pdf formában történő közzététele, máshol az előadók a diákat egészítették ki hangalámondással, de arra is akadt példa (mivel egy korábbi előadást így is közvetítettek), hogy YouTube-csatornán keresztül élőben hallgathatták meg a hallgatók. Egyidejűleg tagvállalati előadó szakembereink online konzultációt is biztosítottak, így is segítve a hallgatóknak a tudásanyag átadását.

Kollégáink további tevékenységeket is végeznek, mint pl. TDK, diplomamunkák konzulensi, bírálói tevékenységek. Ezen tevékenységek részben eddig is online történtek, azonban pl. a doktori nyilvános vita élőben zajlott, ahol részt kellett vennie opponens kollégánknak. A koronavírus miatt idén erre is online felületen kerül sor, melyet a mai technológiák mellett meg tudunk oldani. A folyamatosan fejlesztett anyagaink, útmutatóink, kiadványaink átadását eddig is online felületeinken (beton.hu, betonujsag.hu, Facebook) valósítottuk meg, ezzel is segítve az oktatók és a hallgatók, valamint a szakemberek, szakmai érdeklődők naprakész tudásanyaghoz való hozzáférését.