Lapszámok

2020. június XXVIII. évfolyam III. szám

Guth Zoltán: Köszöntő

Kommunikációs szakemberként érkeztem és kerültem közel az iparághoz, az itt töltött évek alatt pedig egyre inkább kinyílt számomra ez az eleinte „szürke” világ. Autóipari kezdetek után soha nem gondoltam volna, hogy a németországi (beton alapú) autópályákon való utazáson túl lesz bármilyen közös élményem a betonnal, a cementiparral. Szerencsére lett, és ennyi év távlatából, vállalatcsoportunk újragondolt kommunikációjának eredményeként nem is akármilyen.

Mint ahogy azt a BETON szakmai lap olvasói is tudják, a víz után a másodikként leggyakrabban használt anyag a beton. A víz az élethez, a beton a fejlődéshez, az építkezéshez, az alkotáshoz elengedhetetlen. Én ezt a szépet láttam meg, s látom a mai napig benne. Szeretem a sokszínűségét, alkalmazhatóságát, formálhatóságát, de azt a stabilitást is, amelyet egyben a beton jelent. Fontos számomra a valódi fenntarthatóság, amelyet a betonnál az anyag teljes életútja során nyomon tudunk követni.

A szakmában eltöltött évek alatt rengeteg élménnyel gazdagodtam, melyet a betonnak köszönhetek. Emlékezetes pillanat volt az a Fővám téren keletkezett óriási üreg, amit rekordidő alatt töltöttünk fel különleges habbetonnal, de az is, amikor a budapesti Nagykörúton hajtottak át gépjárművel a frissen bedolgozott betonon. Fontosnak tartom továbbá a szövetségi munkát is, jelentős és korszakváltó eredményeket értünk el a beton népszerűsítésében ezen a szinten is.

Elsőre nem is gondolnánk, hogy a beton mennyire meghatározó része mindennapjainknak. Talán másodjára sem. Úgy vélem, valahol ez így is van jól; elsősorban a felhasználóink szemszögéből érdemes fókuszálni értékeinkre, hogy a számukra legjobb kiszerelésben, formában, tulajdonságokkal adhassuk át ezt a terméket.

A már most is alkalmazott technológiai, eljárási és energiamegtakarítási újítások mellett biztosan állnak még előttünk olyan lehetőségek, amelyek a jelenlegi magas minőségi igényeket teljesítik, sőt, meghaladják majd. Érdeklődéssel fordulok minden ilyen kezdeményezés felé, és örömmel vagyok részese ezeknek a folyamatoknak.

Guth Zoltán
kommunikációs vezető
Duna-Dráva Cement Kft.