Lapszámok

2020. február XXVIII. évfolyam I. szám

Csorba Gábor: Betontechnológiai egypercesek: Térkövek tartóssága, időjárás-állósága

Ipari és logisztika létesítmények belső útjainál, kamionparkolóknál, parkolóknál, városi útpályák egyes részeinél (pl. lámpás kereszteződés előtti fékezőzónák, buszöblök), de a lakossági, irodai épületeknél is gyakran készülnek térkőburkolatok.


1. kép: A megsüllyedt alépítménnyel együtt süllyed a térkőburkolat is.

Amikor arról döntünk, hogy egy kültéri burkolat aszfalt legyen-e vagy monolit térbeton, esetleg éppen térkő, akkor a szerkezet teherbírása, állékonysága, stabilitása, a burkolat anyagának szilárdsága, fagy- és olvasztósó-állósága, kopásállósága, csúszási tulajdonságai mind-mind meghatározó szempontoknak kell lenniük. Csak így tudjuk megtalálni az igényeinkhez és a környezeti körülményekhez tartozó optimális megoldást.

Mindegyik szerkezetnek vannak előnyei és hátrányai, mindegyikre találni jó és rossz példákat, annak függvényében, hogy hogyan sikerült az adott terheléshez és környezeti hatásokhoz tartozó legjobb, legtartósabb rétegrendet megalkotni.

A térkövek előnye, hogy lokális meghibásodás esetén egyszerű kicserélni az adott területen az elemeket. Az egyedi darabokból álló burkolat megköveteli az egyenletes, folytonos, alsó megtámasztást, mert a térkövek a terheket átadják az alépítménynek, s ha az megsüllyed, akkor „viszi magával” a burkolatot is (1.kép). Ez a hibatípus elég gyakori és a javítás sem egyszerű, mert a megsüllyedt területen teljesen fel kell szedni a burkolatot (amit azután újra le lehet rakni, tehát nem veszik el a térkő) és stabillá, teherbíróvá kell tenni az alépítményt.

Hibák akkor is keletkezhetnek, ha megfelelő teherbírású és minőségű alépítményre kerül a térkőburkolat, de vagy anyaghibás a térkő (ez azért elég ritkán fordul elő, mert a legtöbb gyártó zárt rendszerben és szigorú minőségi kontroll alatt tartva a folyamatot állítja elő a termékeit), vagy pedig a tartóssága, időjárás-állósága nem felel meg az elvárásoknak.

Tulajdonképpen az a legkényesebb kérdés anyagtani szempontból, hogy a térkövek hogyan állnak ellen a téli időjárási körülményeknek, a gyakori fagyási-olvadási ciklusoknak és a jégolvasztó sózásnak, ami még kloridion-terhelést is jelent az elemekre nézve. A helyzet az, hogy úgy is keletkezhet hiba (pl. a sózásból), hogy maga a térkő termék hibátlan.

Az természetes, hogy építőipari terméket csak bevizsgáltan, a jogszabályokban és a vonatkozó szabványoknak megfelelő minőségben, teljesítménynyilatkozattal ellátva szabad forgalomba hozni. A szabványokban pedig úgy kerülnek kialakításra a termékkel szembeni követelmények és vizsgálati módszerek, hogy azok lefedjék a tényleges használatból származó hatásokat.

A térkő termékek abban az esetben hozhatók forgalomba és építhetők be, ha megfelelnek az MSZ EN 1338:2003 Beton burkolóelemek. Követelmények és vizsgálati módszerek szabvány által megadott minőségi követelményeknek. Ebben a szabványban a méreteltérési, szilárdsági, kopásállósági, súrlódási követelményeken túl a termék időjárás-állóságára is vannak meghatározva követelmények.

A termék időjárás-állóságát, tartósságát a gyártó a szabvány szerint elvégzett vízfelvételi vizsgálattal és sóoldattal való fagyasztási-olvasztási ciklusok váltakozásával történő vizsgálattal tudja igazolni. A vízfelvételre vonatkozóan két osztályt definiál a szabvány, az egyikben nincs követelmény a vízfelvétel mértékére vonatkozóan, a szigorúbb osztályban viszont legfeljebb 6 (tömeg)% vizet vehet fel a termék a szabványos vizsgálat alatt.

Azt írja továbbá a szabvány, hogy ha különleges körülmények állnak fenn, pl. ha a fagyos felületeket sózzák, akkor a fagyállósági vizsgálatot olvasztó só jelenlétében kell elvégezni, ahol a fagyasztási ciklusok utáni tömegveszteséget mérik. Ebben az esetben a felületen történt hámlásból a levált anyagmennyiséget viszonyítják a vizsgált felülethez. A követelmény szerint átlagosan legfeljebb 1,0 kg/m2 anyag válhat fel a fagyasztási ciklusok végére úgy, hogy az egyedi vizsgálati értékek sem nagyobbak, mint 1,5 kg/m2.

Amennyiben a térkövek ezt a két kritériumot teljesítik, akkor igazoltan használhatók, beépíthetők fagynak kitett területen. Furcsának tűnhet a szabvány fogalmazása, miszerint különleges körülménynek tekinti a sózást, de ennek az oka az, hogy ez egy EU szabvány és Európa nagy részén nem jellemző a sok fagyás-olvadás ciklus olyan mértékben, mint éppen a közép-európai régióban, így sok országban tényleg nem gyakorlat a jégolvasztó anyagok alkalmazása. A szabvány ugyan lehetőséget ad arra, hogy nemzeti szintű ajánlásokkal egészítsék ki az előírásokat, de nálunk ilyen kiegészítés nincsen.


2. kép: Felfagyott felületű térkövek

Így előfordulhat és sajnos elő is fordul, hogy a termék ugyan maradéktalanul megfelel a szabvány előírásainak, de néhány éve alatt egyszerűen felfagy a térkő felülete, sőt tönkre is mehet teljesen (2-3.kép). Ilyenkor komoly viták indulhatnak el, hogy ki a hibás. A tönkremenetelt mindegyik fél elismeri, a gyártó igazolja, hogy a terméke jó, az üzemeltető, aki a területet használja és időnként többé-kevésbé sózta a felületet, azt állítja, hogy nem volt tiltva a sózás, még a szabvány is megengedi, tehát nem szegte meg a rendeltetésszerű használat szabályait. Az nincsen meghatározva a szabványban, hogy mekkora az a sómennyiség, amely még nem terheli túl a burkolatot és a környezetet.

Nem árt, ha tudjuk, hogy van egy jogszabály, a 346/2008.(XII.30.) Korm. rendelet, mely így rendelkezik: „5§(2) Belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével – a síkosság-mentesítésre olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti.” Jogszabály-értelmezésbe kompetencia hiányában nem kezdek bele, de az azért látható, hogy a magánterületeket ez a szabályozás nem érinti.


3. kép: Fagy hatására teljesen tönkrement térkövek

A sózás egyértelműen káros a térkőtermékek tartósságára nézve, de a használat során ebben az esetben is törekedhetünk az optimumra. Csak akkor és csak annyi jégolvasztó anyagot vigyünk fel a burkolatra, ami minimálisan szükséges a biztonságos közlekedéshez. Ha megtörtént az olvadás, akkor mossuk le a felületet és nem utolsósorban alkalmazzunk környezetbarát csúszásmentesítő módszereket, anyagokat (pl. kőzúzalék, fűrészpor stb.)!