Lapszámok

2019. december XXVII. évfolyam VI. szám

Maine-ben indítják be az Egyesült Államok első úszó szélerőművét

Az amerikai állam Közüzemi Bizottsága elhárította az akadályokat a régóta várólistán álló 12 MW-os New England Aqua Ventus 1 elnevezésű projekt elől.

Az Egyesült Államok Maine államának Közüzemi Bizottsága megszavazta, hogy energiavásárlási megállapodást kapjon a régóta késleltetett New England Aqua Ventus 1 projekt, amelynek köszönhetően megépülhet az ország első ipari méretű úszó szélerőműtelepe.

A 12 MW-os erőmű húsz évre szóló engedélye, amit tavaly Maine akkori kormányzója, Paul LePage a költségekre hivatkozva feltartóztatott, annak ellenére, hogy azt már 2014-ben jóváhagyták, egy újabb lépést jelent a jelenlegi államvezetés karbonsemlegességet megcélzó stratégiáján belül, melyet 2045-re kívánnak elérni.

Az eredetileg 40 millió dolláros állami támogatásban részesülő Aqua Ventus 1 projekt idén júniusban kapott mentőövet, amikor is Maine jelenlegi kormányzója, Janet Mills aláírta azt a törvényt, amely arra kötelezte az állami közüzemi szabályozó hatóságot, hogy bocsássa ki a projektre már jóváhagyott engedélyt.

Az Aqua Ventus alapját képző technológia a VolturnUS nevű koncepció, egy több szabadalmat is magába foglaló moduláris, betonból készült félig merülő kialakítás, amelyhez egy 10-12 MW-os turbinát fognak szerelni a pilot projekt indításakor az eredetileg tervezett két 6 MW-os egység helyett.

Amellett, hogy Maine állama, ahol az Amerikai Energiaügyi Hivatal adatai szerint a háztartások csaknem kétharmadának elsőszámú energiaforrása a gázolaj, új energiatermelési lehetőségekkel gazdagodik, a VolturnUS koncepciót a helyi ellátási lánc bevonásával fejlesztették ki, így ha a kialakítás tömeggyártásig jut, a régió ígéretes gazdasági fejlődésre is számíthat.

„A beton törzset úgy tervezték meg, hogy helyben, jól bevált ipari hídépítési módszerekkel lehessen legyártani” – jegyezte meg Habib Dagher, a program egyik fő mozgatórugójának, a Maine-i egyetem kutatási központjának ügyvezető igazgatója.

Az energiavásárlási engedély birtokában az újratervezett projekt Dagher szerint akár már 2023-ban be is indulhat. Maine állama jelentős offshore szélenergia-forrással rendelkezik, amely a becslések szerint 150 GW-ot is kitehet. Az Amerikai Megújuló Energia Laboratórium számításai szerint az Aqua Ventus 1 körülbelül 70 dollár (kb. 20 ezer forint)/MWh áron termelhet áramot.

A VolturnUS koncepció nyolcadára csökkentett méretű próbaverzióját 2013-ban és 2014-ben már tesztelték a nyílt tengeren, így ez lett az első úszó turbina lett, amelyik áramot szolgáltatott az amerikai energiahálózatnak.

(képek:https://www.flickr.com/photos/)

A Maine-i Egyetem kutatóközpontja többféle támogatást is elnyert már az Energiaügyi Minisztériumtól, beleértve azt az 1,4 millió dollárt, amit arra kaptak, hogy tervezzenek egy ultrakönnyű súlyú, betonból készült úszó szélerőmű koncepciót, amely egy, az eredetileg a NASA által kidolgozott, rakéták rázkódásának csillapítására kifejlesztette technológiát alkalmazza.

(forrás: https://www.rechargenews.com)