Lapszámok

2019. október XXVII. évfolyam V. szám

Köszöntő

Küldetésünk a beton!

Akik a betonban csak a rideg, érzelemmentes anyagot látják, azok nem látják benne a lehetőséget, a körülöttünk lévő épített környezetre ható szerepét. A BETON nemcsak egy, funkcióját szolgaian betöltő, kötelező funkciókkal rendelkező anyag, hanem a jövő lehetőségeit és szépségeit magában rejtő matéria. Hol vagyunk már a B140-es (C4) betonminőségtől? Az is régen volt már, amikor egy hídgerenda B280-as (C12) előírása alapjaiban rázta meg a szakmát. Napjainkban egy ilyen szerkezetet már legalább C50/60 minőségű betonból készítenek.

Ehhez kapcsolódóan itt jegyezném meg, hogy a tartós szerkezetek felé vezető út a BETON-nál kezdődik, a betonacél takarásnál (betonfedés) folytatódik és a UHPC betonokkal éri el azt a fejlettséget, ami már 25 éve indult el Dániából és a tendencia azóta is folytatódik.

Azt gondolom, hogy a BETON fejlődése nem állt meg, sőt az igazi áttörések csak most következnek. A minél karcsúbb szerkezetek igénylik a minél nagyobb szilárdságot, ez pedig kiköveteli az egyre kisebb keresztmetszetű feszítőhuzalokat (szénszálakat). A folyamatosan fejlődő anyagok és technológiák segítségével olyan szerkezetek születnek majd, melyeket az építészet eddig sosem látott, de még gondolni sem merészelt. Gondoljunk csak a ma már nagyüzemi szinten űzött látszóbeton manufaktúrákra, amelyek rég túlhaladták a kezdeti próbálkozások időszakát és konkrét nagyipart teremtettek a beton mindennapi életünkbe történő bevonásával. A fentiek nagyközönség által látható területein túl azonban ne feledkezzünk meg az építőipar szorgos hangyáiról sem, akik az eltakarásra kerülő monolit (helyszínen előállított) szerkezeteket állítják elő. A monolit szerkezeteken kívül meg kell emlékezzünk az előregyártott elemek előállítóiról is. A betoniparnak ez a szegmense mindig is élen járt a minőségi betonok előállításában. A nagy tömegben, egyenletes minőségben gyártott betonelemek ugyanúgy részei mindennapjaiknak, mint akár egy köztéri betonszobor vagy utcabútor.

Klaus Einfalt
vezérigazgató
SW Umwelttechnik Magyarország Kft.