Lapszámok

2019. április XXVII. évfolyam II. szám

Kis Tünde: Finombeton: új anyag a belsőépítészetben

A finombeton egy kutató-fejlesztőmunka során létrejött új anyag, amely összetevőire a szemcsék jóval kisebb mérete jellemző. A finombeton szilárdsága akár a hagyományos beton tízszerese is lehet. 100 N/mm2 feletti a nyomószilárdsága, húzó- hajlítószilárdsága pedig 15 N/mm2-nél magasabb értékekben is előfordulhat. A finombetont elsősorban belsőépítészeti célokra, például csempék, padlóburkolatok, dizájnburkolatok, konyhapultok, dísztárgyak, ablakpárkány kialakítására használják. Az idei Pollack Expon élénk érdeklődés kísérte az erről az új anyagról tartott előadást.

A finombeton több alkotóelemből készül, mint egy hagyományos beton. A technológiát illetően egy ultranagy szilárdságú öntömörödő betonról beszélünk. A minta öntéssel kerül a formába vagy a zsaluzatba és akár 3D-s eljárással is nyomtatható – ismerteti a finombeton legfontosabb tulajdonságait Szűcs Bence dizájner, a Liquicon Kft. ügyvezetője és kreatív igazgatója.

Mi az újdonság, az innováció ebben az anyagban?

Új területekre köszön be a beton, ezzel az anyaggal különböző felületeket lehet létrehozni és a színek széles tárháza elérhető. Anyagában lehet színezni, így egy esetleges sérülés esetén nem kopik a szín. Számos formálási lehetőséggel bír, nagy szilárdsága révén különböző funkcionális erőhatásoknak áll ellen. Például egy kültéri padnál, pultoknál vagy asztalnál nagyobb méretekben lehet tervezni különböző segédanyagok és alátámasztások nélkül.

A belsőépítészetben mire, hol használható ez az anyag?

Az egyszerű paneleken és burkolatokon kívül számos dizájntermék jelenik meg betonból kültérre és beltérre egyaránt. A beton akár teljes exkluzív értékben is képes pompázni. Gondolok itt a különböző formákban és színekben alkalmazott 3D faliburkolatokra, amelyeket általában hotelekben, kávézókban, épülethomlokzatokon, irodákban vagy akár privát otthonunk falán láthatunk viszont. A különböző pultok és munkafelületek szintén bárhol megjelenhetnek. Készülhetnek dohányzóasztalok, étkezőasztalok, kisebb-nagyobb ülőalkalmatosságok is finombetonból, ezek a belsőépítészetben ugyanolyan gyakorisággal előfordulhatnak, mint a szabadtereken. De kisebb lakberendezési tárgyak vagy művészi tartalommal bíró alkotások, ékszerek szintén ékesíthetik az ember életterét bármilyen felülettel, színnel és formával, ugyanúgy, mint egy tág befogadó közegben a művészi, alkotói kultúránkat.

Milyen felületeket lehet megalkotni ezzel az anyaggal?

Bármilyen kreatív, strukturált felületet létre lehet hozni különböző speciális eljárásokkal. Az anyag kísérletezésre való nyitottsága miatt ez egy folyamatosan bővülő területnek számít. A teljesen sima felületeken át egészen a durva, gyűrt felületekig bármi megalkotható. Eddigi tapasztalataink alapján elmondható, hogy a finombeton kopásállósága sokkal jobb, mint a hagyományos betoné. Impregnálás esetén egyáltalán nem vesz fel vizet, szilárdságának köszönhetően a kortárs dizájn- és építészeti trendekkel kompatibilis nagyobb, illesztésmentes és egybefüggő alakzatok is legyárthatók belőle.