Lapszámok

2019. február XXVII. évfolyam I. szám

Dr. Träger Herbert kapta 2018-ban a Palotás László-díjat

A fib (Nemzetközi Betonszövetség) Magyar Tagozata által alapított Palotás László-díjat dr. Träger Herbert okl. építőmérnök, c. egyetemi docens, ny. Közúti Hídosztály vezető, a Vasbetonépítés és Concrete Structures folyóiratok szerkesztője vehette át 2018 decemberében.

(Fotó: dr. Balázs L. György)

A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.

Dr. Träger Herbert a hazai mintegy 7 ezer közúti híd közül több mint 3 ezer építésében, korszerűsítésében tevékenykedett. A budapesti Műegyetemen szerzett építőmérnök oklevelet, dolgozott az Állami Mélyépítéstudományi és Tervező Intézetnél (ÁMTI) és a Közúti Hídberuházási Vállalatnál, majd a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Közúti Hídosztályán, amelynek vezetője is volt. Dr. Träger Herbert 1988 óta nyugdíjas, de azóta is megszakítás nélkül dolgozik. Rendkívül aktívan kezeli a Központi Hídtervtárat, őrködik a hídnyilvántartás pontossága felett, véleményezi a hídterveket, fordít, lektorál, tanít a szakmára, az emberségre. 2005 óta a fib Magyar Tagozata folyóirata, a „Vasbetonépítés” című magyar nyelvű és a „Concrete Structures” című angol nyelvű folyóirat szerkesztői feladatait látja el. Ahogy a díjazott méltatásában olvasható: „Magyarország utazó nagykövete volt a hidászatban, ismertté tételében. Generációkat nevelt, oktatott, nekik példát mutatott. Elismert, mindent-tudó hidász és igaz ember.” 

Gratulálunk dr. Träger Herbertnek a Palotás-díjhoz!