Lapszámok

2019. február XXVII. évfolyam I. szám

Nagy Gábor: Elhunyt kollégájára emlékezik a Duzsik-híddal az Első Beton Kft.

Különleges kishídelemet fejlesztett az Első Beton Kft. szegedi székhelyű telephelyén, amelynek gyártását nemrégiben el is indította. A hídelemeket a cég egykori munkatársa, Duzsik Iván tervezte, munkásságának méltó emléket állítva a termékcsaládot róla nevezték el.

A kishídelemsablonban feszítés nélkül akár 16 méter hosszúságú termékek gyártására is lehetőség nyílik, és a hosszúsága mellett a szélessége is változtatható. A sablon két féltagból áll, a sablonbetétek pedig egyedileg gyárthatók, így a megrendelői igényeknek megfelelően a híd hosszúsága és szélessége a megadott paramétereken belül tetszőlegesen változtatható.

A szerkezet középső része körüreges kiképzésű, a fogadónál pedig teljes keresztmetszetében tömör. Az 1,78 méteres szélességének köszönhetően a gyalogos- mellett a kerékpáros forgalmat is nyugodtan át lehet rajta vezetni, akár egy nagyobb, nyílt szelvényű meder felett is. A körüreges könynyítésből fakadóan a legnagyobb hídelem is mindössze 13,5 tonnát nyom.

A termékcsalád része az előregyártott hídfő is, amely fogadóként működik. Az elem felső részén egy gumírozott vápa lett kialakítva, ez a szerkezet stabilitását biztosítja.

Az építési helyszínen a megrendelőnek mindössze csak egy megfelelő alapot kell készítenie, melyre az előregyártott hídfőket a hídelemek szállítását megelőzően is el lehet helyezni. A hídelemek bedaruzását követően pedig már csak a szekundervédelem felvitele és a korlátok elhelyezése marad hátra.

A korlátok rögzítése számos módon lehetséges, amelyekről teljes körűen tájékoztatjuk megrendelőinket, azonban a végleges megoldás kiválasztása a híd tervezőjének jogosultsága, csakúgy, mint a vízelvezetés megfelelő módozatának meghatározása. Az első elemek – összesen 4 darab termék, 2 darab 16 méteres és 2 darab 14 méteres kishídelem – a Hódmezővásárhely és Maroslele közötti kerékpárút építéséhez, a Szárazér és Mátyáshalmi főcsatornához készültek.

A megrendelői igény alapján a hidaknak egyszerre kell kétirányú kerékpáros és gyalogos közlekedést biztosítaniuk, ezért ezekben az esetekben ikresített megoldást kellett alkalmazni. A hídelemek gyártása során a termékek egyik oldalán elhagytuk a padkát, melyek helyett egy-egy fél Ómega formájú kiszorítást képeztünk azok szélében. Miután a két elemet egymás mellé helyezték, a közöttük lévő hézagot egy bitumenes anyaggal töltötték ki. A két, egymástól 3 km-re lévő ikresített híd beépítése mindössze egyetlen nap alatt megtörtént.

Az elemcsalád kialakításánál az volt az egyik fő szempont, hogy ne csak egy gyors és egyszerű műszaki megoldást biztosítsunk a szakma és a megrendelők számára, hanem egyben esztétikus és funkcionális is legyen.