Lapszámok

2018. augusztus XXVI. évfolyam IV. szám

Tanuljuk a BETONt!

Tudatosan állítjuk elő és újrahasznosíthatjuk

A portlandcement felhasználásával készített betont már majdnem 200 éve használjuk. Ez idő alatt számtalan tudás és innováció kapcsolódott hozzá, részleteiben egyre kifinomultabb lett, mind összetételének sokszínűségében, mind az elkészítésére használt technológiák sokféleségében. A beton tervezésében és megvalósításában az emberi kreativitásnak köszönhetően szinte végtelen formái alakultak ki napjainkra. Tudatosan állítjuk elő, és tőlünk függ, hogy mit alkotunk belőle. A bennünket körülvevő világ manapság már úgy tehető tartóssá, hogy közben esztétikus és harmonikus környezetet is teremtünk vele. Amikor pedig egy betonból készített építmény végül eléri életciklusa végét, a ma rendelkezésre álló korszerű technológia segítségével már teljes egészében újrahasznosítható, vagyis az építési-bontási hulladék nem terheli környezetünket.

A beton technológiája és korszerű összetétele

A hagyományosan háromkomponensű (cement, homokos kavics és víz), kézzel kevert betont ma már korszerű eszközökkel és mérnöki tervezőmunka segítségével állítjuk elő. A különböző cementtípusok komoly fejlesztőmunka eredményeképpen, környezetbarát technológiájú gyárakban készülnek. A homokos kavicsot – hétköznapibb nevén sódert – gépi úton osztályozott adalékanyagok, ún. frakciók váltották fel. A korszerű betontechnológia – ezeken kívül – alkalmaz még ún. kiegészítő anyagokat is, amelyek ásványi porok, színező pigmentek és különféle száladalékok. A betontechnológia legkisebb mennyiségben hozzáadott anyagai a betonadalékszerek, amelyekkel a betonnak szinte minden tulajdonságát befolyásolni tudjuk. Ha csak vízzel tennénk önthetővé a betont, akkor az egy porózus, szivacsos mesterséges követ eredményezne, amely igen hamar tönkremegy. A tartósságot és a jó bedolgozhatóságot a korszerű betontechnológia teszi lehetővé és elérhetővé.