Lapszámok

2018. február XXVI. évfolyam I. szám

Tovább gyorsul a hazai közutak fejlesztése, felújítása

A közúthálózat bővítése a következő években összesen mintegy 2500 milliárd forintos ráfordítással kap új lendületet, e keretösszeg több mint felét hazai költségvetési forrás fedezi. A tervek megvalósítása jó ütemben halad: a kormányhatározatban nevesített beruházások több mint 70 százaléka már legalább a szerződéskötésig eljutott – hangzott el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. évzáró sajtótájékoztatóján.

2010 óta mintegy 670 kilométernyi új útszakasz épült meg hozzávetőleg 1175 milliárd forint beruházási értékben. A 2022-ig tartó időszakban kb. 900 kilométernyi négysávos útszakasz (autópálya, autóút és emelt sebességű főút) kivitelezése, kisebb részben előkészítése történik meg. A kormány a következő években beköti a gyorsforgalmi hálózatba a megyei jogú városokat, a határokig vezeti a sztrádákat. A hazai autópályák és autóutak az ország minden részében a nemzetközi hálózatba kapcsolódó, európai színvonalú hozzáférést biztosítanak majd a közlekedőknek. Az állami beruházó tavaly indította útjára a komáromi Duna-híd megépítését. A kormány nemcsak a közúthálózat folyamatos bővítéséről, hanem a meglévő utak állapotának javításáról is gondoskodik. A tavasszal meginduló munkálatok során újabb közel 900 kilométer helyreállítása tervezett, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban hasonló célokra rendelkezésre álló 55 milliárd forintból további 400 kilométernyi útszakasz rendbetétele valósulhat meg. (NFM)