Elnökváltás a CeMBeton élén – a CeMBeton új elnöke
Sikeres 10 évet hagy maga mögött a leköszönő elnök
Sikeres időszakot tudhat maga mögött a CeMBeton elnökeként Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója, aki 10 év után a szövetség 2017 decemberében tartott éves közgyűlésén átadta a stafétát Mikita Istvánnak, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. gyárigazgatójának. Szarkándi János elnöksége alatt jelentősen átalakult a szövetség és megkétszereződött tagjaink száma. A korábbi Magyar Cementipari Szövetség 2012-14 között fokozatosan kibővítette tevékenységét és ma már nemcsak a cementipart, hanem a mészipart, a betonipart és az ezekhez kapcsolódó vállalkozásokat is képviseli. Szoros együttműködésre lépett a Magyar Betonelemgyártó Szövetséggel és velük együtt végzi a betonnépszerűsítési tevékenységet, illetve vesz részt a felsőfokú szakemberképzésben. Arra kértük a leköszönő elnököt, hogy foglalja össze, elnökségének ideje alatt melyek voltak a legfontosabb kihívások az iparág számára, amelyre a szövetség reagálni tudott.
2008-ban egy rendkívül válságos időszakban vettem át elődömtől az elnöki feladatokat. A gazdasági válság éveiben az átlagosnál nagyobb visszaesést szenvedett el az iparág, ezért szükségszerű volt a szövetség tevékenységének, szervezetének átalakítása, és néhány korábbi tag távozása után új tagok toborzása – mondja Szarkándi János.
Milyen eredményei vannak az ön által végzett szövetségi elnöki munkának?
Megtörtént a tevékenységek egyszerűsítése, átszervezése, digitalizáltuk a működésünket, emellett követtük az online trendeket, amely mind a Beton újságot, mind a beton.hu-t, valamint a közösségi médiát tekintve látványos változást eredményezett. Erős együttműködést alakítottunk ki az osztrák szövetséggel és kutató intézettel (VÖZ) és megerősítettük az együttműködést az oktatási intézményekkel, így a CeMBeton tagvállalatainak dolgozói a szövetség szervezésében kurzusokat tartanak hazánk 6 egyetemén.
Teljes hangsúlyváltáson mentünk át, célpontként fogalmaztuk meg a beton promócióját, a jobb épületek, a fenntartható, megengedhető, környezetbarát építmények, létesítmények és infrastruktúra népszerűsítését. A klímaváltozással kapcsolatos intézkedésekben markánsabb lett a szövetség véleménynyilvánítása, az elmúlt években sikerült jó együttműködést kialakítani a szabályozókkal és teljesen megújítottuk négy pillérünket: az oktatást, a fenntarthatóságot, a környezetvédelmet és a beton promócióját. 2013 óta tevékenykedik a betonnépszerűsítő munkacsoportunk, amelyet osztrák mintára hoztunk létre és számos ismert, valamint egyre elismertebb kezdeményezéssel áll elő.
Milyen útravalót ad az önt váltó elnöknek?
Véleményem szerint érdemes továbbvinni, fejleszteni azokat a programokat, amiket közösen alakítottunk ki az elmúlt 10 évben. Továbbra is az elnökség tagja maradok, tehát a jövőben is számíthat rám a szövetség és igény szerint segíteni kívánom az elnök munkáját. Végezetül kitartást és sikerekben gazdag időszakot kívánok az új elnöknek, Mikita Istvánnak.
Mikita István – a CeMBeton új elnöke
Mikita István több mint harminc éves szakmai múltat tudhat maga mögött az építőiparban. Karrierútja során több területen is megmutathatta már rátermettségét, szakmai elhivatottságát.
Tanulmányait a Nehézipari Műszaki Egyetemen (Miskolci Egyetem elődje) folytatta gépészmérnök szakon. Az egyetemi éveket követően először épületgépészeti feladatkörben dolgozott, majd 1986-ban helyezkedett el a CEMÜ Hejőcsabai Cementgyárban. A több mint 15 éves munkaviszonya alatt a klinkertermeléshez kapcsolódóan több pozíciót is betöltött: hibaelemző mérnökből lett az évek során a termelési részleg, majd az egész gyár vezetője. Gyárigazgatóként már nemcsak a cement, hanem a mész és mészhidrát termelés irányítása is feladatai közé tartozott, így szerezve szélesebb körű szakmai ismereteket. A Hejőcsabai Gyárban a pályafutását előbb 2002-ben szakította meg néhány évig, amikor Lábatlanban vállalt gyárigazgatói feladatokat, majd 2011-ben csatlakozott a LAFARGE Cement Magyarország Kft. csapatához, ahol mai napig Gyárigazgatóként dolgozik. A Királyegyházi Gyár karrierjének egyik kiemelkedő mérföldköve, hiszen részt vehetett egy zöldmezős beruházás elindításában és a gyártósor beüzemelésében, továbbá az elmúlt évek során a termelés felfuttatásában.
A cementipar hazai fejlődéstörténetéből az egyik legnagyobb előrelépésnek az alternatív tüzelőanyag bevezetését tekinti, amelynek elfogadtatásában, elindításában is jelentős szerepet vállalt, mind a helyi közösségek, mind a törvényhozói testületek, érdekképviseletekkel történő egyeztetés terén.
István szabadidejét családjával: feleségével és két gyermekükkel tölti, de szívesen vesz részt önkéntes programokon is, amelyekkel a helyi közösségeket támogathatja. Az elmúlt években festett már falat a pécsi gyermekkórházban, ültetett fát és aktívan segítette a szociálisan rászoruló családokat is.