Lapszámok

2018. február XXVI. évfolyam I. szám

Urbán Ferenc: CeMBeton-MABESZ: példaértékű együttműködésben

A Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), valamint a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) 2014-ben megkezdett együttműködésének keretében megvalósult programok 2017-ben is nagy sikernek örvendtek. Folytatódtak a közösen kialakított stratégia megvalósítása keretében végrehajtott széleskörű szakmai programok, melyek eredményességét a résztvevők, érdeklődők számának újabb jelentős növekedése is visszaigazolta.

Az elnökségek iránymutatásai alapján a szövetségek és tagvállalataik szakembereiből álló közös munkacsoportunk dolgozta ki, koordinálta a programokat. A 2017-re célként megfogalmazott területeken beértek programjaink, amelyeket folyamatosan fejlesztünk:

  • Az óvodás korosztálynak készült, a betont Cembi és Mixi kalandjain keresztül bemutató képeskönyv és kifestő további terjesztésével folytattuk az óvodáknak való eljuttatást, mellyel újabb 170 intézményt értünk el.
  • Folytattuk együttműködésünket az OFI-val (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) és az NSZFH-val (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal) a megújuló nemzeti alaptanterv iparágunkat érintő szakmai támogatása érdekében. A tankönyvek anyagát átnézve megküldtük módosítási javaslatainkat, illetve készítettünk egy szakmai anyagot „A CEMENT, A BETON ÉS A MÉSZ – Oktatási segédanyag általános- és középiskolások számára” címmel, melyet eljuttattunk az intézményekhez, továbbá a beton.hu honlapon bárki számára elérhetővé tettük.
  • A felsőoktatásban résztvevő leendő szakembereket az egyetemi együttműködések keretében értük el - oktatási részvételünket lásd külön.
  • Elkészült a „BETON – A fenntartható építés alapja” döntéshozói kiadványsorozatunk újabb fejezete „Komfortos és megfizethető otthonok” címmel.
  • Lapunk, a BETON szakmai lap immár az update kiadvánnyal együtt kerül terjesztésre, mindkettőt letölthetővé tettük az újság honlapján, egyidejűleg megszüntettük az újság és a CeMBeton honlapján az elektronikus előfizetést. Így az ezer nyomtatott példányszám mellett az újság honlapjának látogatottsága megduplázódott. A munkacsoport célul tűzte ki az újság honlapjának interaktívabbá tételét, így a cikkenkénti feltöltés megvalósítását is, ennek keretében a honlap is átalakult, tovább növelve az olvasási élményt, továbbá a szakcikkek social media elemekkel támogatott széles körű eljuttatását az érdeklődők számára.
  • A beton.hu népszerűsítő honlapunkat a kapcsolódó social media (sm) elemekkel együtt működtettük, fejlesztettük, melynek eredményeként pl. a Facebook követőink számát 2017-ben közel megdupláztuk. Külön kiemelendő, hogy már ezeken a médiumokon keresztül is kapunk szakmai kérdéseket tevékenységeinkkel, illetve a szövetségek és tagvállalataik szolgáltatásaival, a termékek felhasználásával, alkalmazásával kapcsolatban. Folyamatosan elemezzük a rendelkezésre álló statisztikákat, és figyelembe vesszük a továbblépési irányok meghatározásánál. Honlapunkon szépen gyarapodnak letölthető kiadványaink is, melyeket az sm elemekkel megtámogatva juttatunk el az érdeklődök széles köréhez.
  • Újabb sikeres betonépítészeti pályázatot írtunk ki építészeknek és egyetemi hallgatóknak – az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve – immár négy kategóriában, ezekre 25 pályázat érkezett. A sokszínű, magas színvonalon megvalósított munkák ismét nagy kihívás elé állították a független zsűrit, több különdíj is kiosztásra került az ünnepélyes díjátadón a Beton Fesztivál keretében.
  • Az immáron harmadik alkalommal megrendezett Beton Fesztivál népszerűsége tovább nőtt, több mint 400 regisztrált résztvevővel (2016-ban 300 főt meghaladó volt a résztvevők száma). A fesztivál fókuszterületei a FINA vizes világbajnokság és az árvízvédelem betonos vonatkozásai voltak. A magas színvonalú előadások mellett tavaly is kerestük a legnépszerűbb betontárgy (melyre a jelentkezők száma meghaladta lehetőségeinket, így nem tudtuk minden érdeklődőnek biztosítani a megjelenést), illetve kép alkotóját. Továbbá a hagyományosan nagy népszerűségnek örvendő workshop sem maradt el, melynek keretében az érdeklődők „kézzelfoghatóan” is megtapasztalhatták a beton sokoldalúságát, tulajdonságait, és próbára tehették kreativitásukat.

A tapasztalatokat kiértékelte munkacsoportunk, és meghatározta 2018. évi munkaprogramját, így az elnökségek által jóváhagyott irányban folytatjuk tevékenységünket a szakmai összefogás erősítésével, a tagvállalataink által gyártott termékek, műszaki megoldások, a bennük rejlő lehetőségek minél több emberrel való megismertetésével.