Csorba Gábor: Ipari padló egypercesek - Értékcsökkenés a hibás teljesítésből adódóan (1)
Mikor lehet és mikor kell elfogadni pl. egy síkpontossági szempontból hibás padlót? Mikor, milyen értékcsökkenéssel és ehhez tartozó díjleszállítással lehet és kell megelégednie a feleknek? Több fejezetet nyit meg ez a kérdéskör, inkább lassabban, de használható részletességgel járjuk körül ezt a mindenkit érintő és komoly nagyságrendű összegekről szóló témát.
A hibás teljesítések körében elérkeztünk a legneuralgikusabb, legbonyolultabb és egyben leginkább bonyolítható szakaszhoz. Ahhoz, hogy kivitelezőként vagy egyéb szereplőként jó eséllyel induljunk az elszámolási tárgyalásra, alaposan, elemekre szétszedve kell átgondolni a teljes kivitelezési folyamatot, hogy lássuk, mi a ténylegesen hibás és mi a nem hibás rész, a hibák javíthatók-e reális költségkereteken belül vagy sem, a javítás arányos beavatkozás lenne-e a hiba jelentőségéhez képest vagy sem? Természetesnek kellene lennie (bár a gyakorlatban sokszor azonban mégsem az), hogy értékcsökkenésről, árleszállításról már csak akkor lehessen beszélni, ha a termék át lett véve, azaz a szerződés teljesítése bekövetkezett, amikor már befejeződött az átadás-átvételi eljárás és legalább a garanciális időben járunk.
Felületi kéregrepedés
Ajánlom a kivitelezőknek, hogy ne hagyják magukat belevinni kétes helyzetekbe, ahol a döntéseik következményeit nem látják át. Amíg az építkezés folyik, amíg a termék nincs kész, nincs átadva, addig a kivitelező a felelős a termék minőségéért. Ebben az időszakban – a kooperációkon történő megállapodások, a műszaki ellenőrök, szakági műszaki ellenőrök felügyelete mellett ugyan –, de maga a kivitelező az irányítója az eseményeknek, az ő munkája adja majd a végtermék tulajdonságait, a megfelelőségi szintjét, azt, hogy amit előállít, az megfelel-e a szerződésben foglaltaknak. Tehát a döntés és a felelősség mindig a kivitelezőé ebben a szakaszban. Mégis többször tapasztaltam, hogy a többi résztvevő (generálkivitelező, műszaki ellenőr, beruházó) utasítást adott a szakkivitelezőnek úgy, hogy közben a felelősséget nem vette magára.
Síkpontossági hiba
Köztudott, de azért nem árt megismételni, hogy hibás teljesítés az, ha a kivitelezés a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy a jogszabályokban foglalt minőségi követelményeknek. Tehát a teljesítés időpontjában – vagyis nem azalatt, amíg készül a termék. A hibás teljesítés oka lehet a szakszerűtlen munkavégzés vagy hibás anyag beépítése. A hibás anyag maga a beton is lehet, de a szakkivitelező akkor is hibásan teljesít, ha a hibás betont nem ő rendelte. Ebben az esetben is ugyanúgy felel a minőségért, mintha maga vette volna meg. Csak akkor mentesül a felelősség alól, ha az anyag hibájára a megrendelőt (akivel leszerződött) dokumentáltan figyelmeztette. Ezt szóban nem lehet megtenni úgy, hogy az később igazolható legyen. Ugyanez a szabály érvényes arra is, ha a megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad a kivitelezőnek, vagy téves, elégtelen, nem megfelelő adatokat szolgáltat. Ezek bekövetkeztét is persze igazolni kell tudni, tehát le kell dokumentálni azt, hogy a megrendelő vagy a műszaki ellenőr olyat kér, aminek a kocká- zatára a kivitelező felhívta a figyelmét és ezt tudomásul véve, ennek ellenére mégis kéri.
„A hiánypótlások, javítások elvégzése után (ez lehet több fordulós is) veheti csak birtokba a megrendelő az építményt, amikor kiadta a teljesítésigazolást."
Konkrét példaként: ha az ipari padló szakkivitelezőjének szerződésében benne van, hogy a kéregerősített ipari padló felületi megjelenése nem lesz egységes színárnyalatú, hanem foltos, felhős lesz, akkor nem kérheti ezt számon a megrendelő hibaként, vagy ha ragaszkodik ahhoz, hogy ez hiba, akkor a kivitelező mentesül a káros jogkövetkezmény alól (persze csak ha egyéb tényleges hiba nincs). Ugyanez érvényesíthető a mikrorepedésekre, az acélszál-felúszásokra, de arra is, ha pl. a megrendelő a túl hideg vagy a túl meleg időjárás ellenére ragaszkodik a kivitelezéshez annak ellenére, hogy dokumentáltan tisztában van a minőségi kockázatokkal.
A műszaki ellenőr a saját szerződésében és a jogszabályokban meghatározott módon engedélyt ad egy-egy munkafázis megkezdésére, illetve leállíthat bizonyos folyamatokat, de ami elkészül, az a kivitelező ráhatási és felelősségi körében marad. A műszaki ellenőr feladata az, hogy elősegítse a jó minő- ségű termék előállítását és hogy ellenőrizze a vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződések és a kivitelezési dokumentáció betartását. Ha hibát észlel, akkor azt jelzi és kérheti a javítást, de egyrészt csak az ott dolgozó kivitelezőtől, másrészt pedig az még nem jelent hibás teljesítést jogi értelemben a kivitelező részéről addig, amíg a szerkezeti egységet nem adta át, amíg a szerződést nem zárta le, nem teljesítette.
Zsugorrepedések
Ebből adódóan addig még nem lehet értékcsökkenésről sem beszélni, amíg nincs előállítva maga az érték. Nyilván vannak olyan hibák, melyek már menet közben kiderülnek, de amíg nincs meg a készrejelentés, addig még egyrészt lehetőség van beavatkozni, javítani a szerződés keretében, másrészt pedig még nem tudható a hiba következménye a szerződésben foglalt minőségi szint és a használatóság tekintetében.
Ha készre lett jelentve a padló, vagy más szerkezet, akkor megkezdődik az átadás-átvételi eljárás, melynek keretében a megrendelő a közös bejárás során hibalistát készít, ahol a hibákat és hiányokat jegyzőkönyvezi. Ennek során a kivitelező lehetőséget kell kapjon a hiányok pótlására és a hibák javítására egy meghatározott időkereten belül. A hiánypótlások, javítások elvégzése után (ez lehet több fordulós is) veheti csak birtokba a megrendelő az építményt, amikor kiadta a teljesítésigazolást. Az ugye nem járja, hogy a padló hónapokig nincs átvéve egy-egy repedés, síkpontossági vagy esztétikai kifogás miatt, de azért már vígan üzemel a csarnok? Elvileg ennek nem szabadna bekövetkeznie, de a gyakorlatban ez azért néha megvalósul annak ellenére, hogy a jogszabályok szerint a birtokba vétel megvalósítja az átvételt. Ha mindezekkel tisztában vagyunk, pontosan ismerjük a kötelességeinket és a jogainkat, akkor máris másként léphetünk fel igazunkért. Itt folytatjuk…