Lapszámok

2017. február XXV. évfolyam I. szám

CeMBeton-MABESZ: szoros együttműködésben a betonért

A Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), valamint a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) 2014-ben szoros együttműködésben kezdett hozzá a beton népszerűsítéséhez, amit 2016-ban az egyetemi oktatásban való szerepvállalással bővített ki. A közösen kialakított stratégia hamar beérett, 2016-ban széles körű szakmai programot hajtottunk végre.

A két szövetség elnökségei által jóváhagyott programot közös munkacsoportunk koordinálta, melynek tagjai a szövetségek és tagvállalataik szakemberei, valamint a CeMBeton PR-ügynöksége, a Ferling Kft.

A munkaprogram keretében 2016-ban:
• Megszületett a betont és a habarcsot, valamint alapanyagait, az azokból készíthető termékeket és azok előnyeit bemutató képeskönyv és kifestő, amelyet már eljuttattunk az előzetesen egyeztetett intézményi adatbázis szerinti óvodák egy részéhez. Tagvállalataink segítségével közel 300 intézményhez érkezett meg a könyv. Cembi és Mixi kalandjai nagy népszerűségnek örvendenek az óvodá- sok körében.
• A megújuló Nemzeti Alaptantervben az iparágat érintő tudásbázis szakmai felülvizsgálatát támogatandó együttműködést kezdeményeztünk az OFI-val (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet). Megkaptuk a 7-8-ik osztályos tankönyv anyagát, amelyhez megküldtük tartalmi módosítási javaslatainkat.
• A BETON c. lap alapítói jogai a lap kiadójához, a CeMBeton-hoz kerültek. Egyidejűleg a lap formailag és tartalmilag is megújult, akárcsak a honlapja, melyet új funkciókkal egészítettünk ki. Ettől az évtől a lappal együtt kerül terjesztésre az update kiadvány, így e két nyomtatott médium teljesen beépült a tevékenysé- günkbe.
• Elkészült a 2015-ben megjelent „BETON – A fenntartható építés alapja” összefoglaló kiadványunk első, a „Hatékony energiagazdálkodás” fejezetet részletesen ismertető kiadványa.
• Működtettük a beton.hu népszerűsítő honlapunkat és a hozzá kapcsolódó social media elemeket. Egyre szélesebb körhöz jutunk el, ma már több mint 3000 követőnk van a Facebookon, a Beton Fesztivál szóló videónkat letöltők száma is meghaladja az ezret.
• Újabb sikeres betonépítészeti pályázatot írtunk ki, melyre magas színvonalú munkákkal neveztek az építészek. Ehhez kapcsolódóan írtunk ki diákmunka-pályázatokat a szövetségek egyetemi kapcsolatain keresztül.
• Immár második alkalommal rendeztük meg a Beton Fesztivált, mely egyre népszerűbb a szakma és a mérnökhallgatók körében. 2016-ban a regisztrált résztvevők száma meghaladta a 300-at. A magas színvonalú előadások mellett itt is kerestük beton témában a legnépszerűbb betontárgy, illetve kép alkotóját, valamint workshop keretében tapasztalhatták meg az érdeklődők a beton sokoldalúságát, és kipróbálhatták kreativitásukat is.
 

A tapasztalatokat kiértékelve munkacsoportunk meghatározta 2017. évi munkaprogramját, mely alapján a korábban kitűzött irányban folytatjuk tevékenységünket. Továbbra is az a célunk, hogy a szakma összefogása mellett minél szélesebb körrel megismertethessük a tagvállalataink által gyártott termékeket, műszaki megoldásokat, a bennük rejlő lehetőségeket. A közös munkaprogramokon (oktatási részvételünket lásd külön) kívül a szövetségek a saját területükön is végzik feladataikat.

A CeMBeton tagja a Magyar Szabványügyi Testületnek (MSZT), hagyományosan részt vesz az egyes műszaki bizottságok, mint az MSZT/MB 102 Cement és mész, az MSZT/MB 107 Beton és előregyártott betontermékek, valamint az MSZT/MB 113 Ásványi kő adalékanyagok munkájában. A szövetség folyamatosan segíti és véleményezi a hazai jogszabályalkotási tevékenységet különböző szervezeteken, elsősorban a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsé- gén (MGYOSZ) keresztül, de közvetlenül is. A CeMBeton tagja a CEMBUREAU-nak, az Európai Cementgyártók Szövetségének, így rajtuk keresztül be tud kapcsolódni az iparágat (cement, beton és mész) érintő európai ügyek alakulásába is. Hírlevelén és honlapján keresztül havi rendszerességgel informálja tagjait és az érintett személyeket, szervezeteket a szövetség tevékenységéhez kapcsolódó aktualitásokról.

A MABESZ szintén tagja a Magyar Szabványügyi Testületnek és részt vesz az MSZT/ MB 107 Beton és előregyártott betontermékek nemzeti szabványosító műszaki bizottság munkájában. Ezenkívül közvetett módon, Műszaki Irányelvek és Útmutatók készítésével is segíti az előregyártással és az építőipari kivitelezéssel kapcsolatos szabályozást. A szakma képviselőinek munkáját tervezési segédletek, műszaki kiadványok és ismertetők összeállításával és terjesztésével is támogatja. Rendszeresen ajánlásokat fogalmaz meg a gazdaságot, felsőoktatást és foglalkoztatást felügyelő állami szervek felé, ezekben javaslatokat tesz az iparág fejlődését és jövőjét illető kérdésekkel kapcsolatban.