Lapszámok

2016. június XXIV. évfolyam V. szám

Speciális felállásban áll rajthoz a Mapei csapata Zalakaroson

A névadó szponzor csapata egy speciális kerékpárral áll rajthoz a Mapei Tour de Zalakaros kerékpárversenyen és egy sérült kisfiúval együtt tekerik végig a távot az amatőrök között. A 2006-ban, majd 2015-ben is a Legjobb Munkahely címet elnyerő vállalat idén egy különleges csapattal indul június 17-19. között a versenyen. A Mapei csapat tagja Zalka Noel, egy sérült kisfiú, akit egy speciális kerékpárral, visziklivel visznek végig a 33 kilométeres távon.

A cég munkatársai így szeretnék megosztani a verseny élményét Noellal és felhívni a figyelmet a Kis Túlélő Alapítvány munkájára, melynek célja az agysérülést szenvedett gyermekek segítése. „Szeretnénk segíteni, hogy mindenki, aki akár építkezik, akár felújít, olyan értéket tudjon létrehozni otthona felépítésekor, amelyet sokáig tud egészségben és természetesen tökéletes minőségben élvezni, ameddig csak szeretné.

Nemcsak a környezetért teszünk meg mindent, hanem az egészség megőrzéséért is, ezért lettünk a bringások körében népszerű, már évek óta megrendezett zalakarosi kerékpárverseny névadó szponzorai ismét, hiszen a kerékpározás hosszú ideig megőrzi egészségünket és kiemelkedően környezettudatos is” – nyilatkozta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője, aki már 2015-ben is letekerte a verseny leghosszabb, 127 km-es távját.