Lapszámok

2016. június XXIV. évfolyam V. szám

Arató Péter, Szitás Roland, Solymos András: Komáromban épül a lengyel Alumetal első külföldi gyáregysége

Az Alumetal Group Hungary Kft. gyáregysége 2017 decemberéig készül el Komáromban. A közel 10 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás célja, hogy hulladékfémből másodlagos alumínium alapanyagot állítson elő az autóipar számára. A 105 főt foglalkoztató egység a Weinberg’93 Kft. generálkivitelezésében valósul meg, a 2015 őszén kezdődött építkezéshez szükséges közel 11 000 m3 beton szállításával cégünket, a CRH Magyarország Kft.-t bízták meg. A projekt különlegessége a nagy mennyiségen és a sokféle betontípuson kívül az, hogy a betonozási munkálatok több mint 60%-a téli körülmények között, feszített munkatempóban történt.

A betonüzem kiválasztásánál az árszint mellett többek között olyan fontos tényezőket is figyelembe vett a beruházó, mint a pályázó cégek eddigi referenciái, a nagy volumenű projektek kiszolgálásában szerzett gyakorlat, a keverő műszaki felépítése és kiszolgálási kapacitása. Az épülő üzem (látványterve az 1. ábrán látható) betonozási munkálatainak előrehaladását nem akadályozhatták sem ünnepi és zárási időszakok, sem tervezett karbantartások, sem váratlan műszaki fennakadások miatti leállások. A folyamatos munka biztosítékaként a CRH Magyarország Kft. kisigmánd-újpusztai betonüzeme mellett tartaléküzemként és nagyobb intenzitású betonozások esetére kapacitáskiegészítő lehetőségként azonos betonösszetételekkel felkészülve a cég tatabányai betonüzemét is bevonta a projekt teljesítésébe. Ezen felül a cég győri betonüzemét is igénybe kellett venni azokon a napokon, amikor a folyamatos padlóbeton-szállítás mellett elkerülhetetlen volt a térbeton útalapjának szánt CKT-T2 igény párhuzamos kiszolgálása is. Az üzemek a szükséges adalékanyag-menynyiség folyamatos ellátására alternatív forrást is igénybe vettek.

A kivitelezés széles körű betonigénye és a több alvállalkozó kiszolgálása – mindez téli időjárási körülmények között –, igazi kihívást jelentett. A kisigmánd-újpusztai és tatabányai üzemek téli időben is alkalmasak transzportbeton előállítására. Az adalékanyag soradagolói, mérőberendezései és keverőegységei zárt, fűtött térben vannak elhelyezve, ezáltal biztosított az alapanyagok fagymentessége. Az adalékanyagok fűtése a soradagolókban meleg levegő befúvással, a keverővíz fűtése pedig gázkazánnal történik. A melegvíz tárolására mindkét üzemben előtartály áll rendelkezésre. Ezen kívül a komáromi üzemben külön erre a projektre fűthetővé kellett tenni a folyósítószert tartalmazó 1 m3 -es tartályokat is. A vegyszer egyenletes melegen tartását a tartály aljába beletekert fűtőszállal sikerült megoldani.

Ipari padló betonozása

A keverővíz, az adalékanyag és az adalékszer fűtésével napközben -4 °C-ig lehetett garantálni a folyamatos minőségi betonellátást, és az éjjeli -10 °C alatti hideg is csak 1-2 napra nehezítette meg az építkezés menetét. A munka során technológusaink a friss beton hőmérsékletének megfelelőségét folyamatosan ellenőrizték (legalább 12 °C).

A szerkezetépítéshez szükséges szerelőbetonok, alaptestek, kelyhek, falak, födémek, valamint ipari padlók betonozásához a CRH Magyarország Kft. technológusai számos, az MSZ 4798-1:2004 visszavont szabványnak és a bedolgozás körülményeinek egyaránt megfelelő, előre egyeztetett receptúrát állítottak össze. A nagyrészt hideg, téli körülményekhez igazodik a CEM II/A-S 42,5N jelű kohósalakos cement használata és az adalékszerek típusának megválasztása is. A jelentősebb mennyiségben rendelt C12/15-X0b(H)-16-F2, C25/30-XC2-24-F2, C30/37-XC4-XV2(H)-24-F3 és C30/37-XF4- 24-F3 betontípusok bedolgozása többféle módon történt: mixerből surrantva és pumpálva, valamint küblivel adagolva.

Elkészült ipari padló

Márciusban és áprilisban készült el a 3 300 m3 -es ipari padló (2. és 3. ábra), valamint az 1 400 m3 -es térbeton is. Üzemeink az ipari padló kivitelezéséhez napi 200 m3 mennyiségben C25/30-XC2-24-F3, mészkőliszttel finomított és acélhaj adagolásával kevert összetételt szállítottak, többször pumpás bedolgozásra is. Emellett több száz m3 mennyiségű C30/37-XC4-24-F3 típusú padlóbetont, valamint szulfátkorrózió veszélyének kitett környezetben CEM I/42,5 N-SR szulfátálló cementtel kevert C35/45-XA3-24-F3 típusú szulfátálló betont is gyártottak a beruházó kérésére.

A csarnokok és irodák közötti terek felületének nagy része is betonból készült. A tér- és útburkolatok alá e-UT 06.03.52:2007 szabvány szerinti CKT-T2-t dolgoztak be. Csiszolt felületű, légbuborékképzővel készített, bazaltzúzalékos, CP4/2,7-XF4-32-F2 típusú fagyálló beton is szerepelt az igények között. Cégünk technológusai finomabb összetételű, pumpálható CP4/2,7- XF4-22-F3 receptúrát terveztek oda, ahol a körülmények miatt mixerrel nem volt megközelíthető az építési terület. A kivitelezők a betonozási munkálatokat 2016 májusában fejezték be.