Lapszámok

2015. január-február XXIII. évf. 1-2. szám

Miklós Csaba: Az a sokszínű aljzatbeton Vagy esztrich!? (Mi is ez…)

A betonos környezetben dolgozó emberektől az utóbbi időben sok esetben hallom, hogy foglalkoznak esztrichel. Általában egyedi problémával kapcsolatos kérdések merülnek fel és ezekre igyekszem a legmegfelelőbb megoldást megtalálni. Ugyanakkor a megbeszélések folyamán érezhető, hogy általános információk nagyon hiányoznak a kivitelezők, illetve az egész magyar építőipar jelenlegi tudásából. Az esztrich - bár sok írás foglalkozik vele- még mindig meglehetősen ismeretlen dolog. De mi is az az esztrich?

Amikor erre a kérdésre korrekt választ keresünk, a legegyszerűbben talán azt mondhatjuk, hogy az esztrichezés egy vízszintes aljzat-felületképzési, kiegyenlítési folyamat, ahol a kivitelező a technológiát, vele együtt az alapanyagot a körülményeknek és igényeknek megfelelően választja és alkalmazza. Ez a réteg nem alkotja részét az épület szerkezetének, kifejezetten a végső burkolati réteg megfelelő magassági szinten történő fogadására szolgál. A minőségi esztrich vastagságától függetlenül olyan felülettel rendelkezik, mely alkalmas a tervezett burkolat közvetlen fogadására. Utólagos kiegyenlítésre nagyon kis rétegvastagságú burkolat-bevonat esetén van csak szükség.

Ennek megfelelően rendkívül színes és szerteágazó ez a terület, kellő alázat és szakmai ismeret nélkül akaratlanul is hatalmas hibákat lehet elkövetni. Ugyanakkor megfelelő információ birtokában - azt alkalmazva - a kivitelező különösebb „befektetés” nélkül is jelentős javulást érhet el a produktumban. Hát először is a legnagyobb kérdés, hogy az esztrich az beton? NEM. Bár a legáltalánosabb, hogy a betongyártáshoz alkalmazott fő összetevőkből áll, de ettől eltérően más alapanyagokból (pl. gipsz, műgyanta stb.) elkészített réteg is lehet esztrich. A kötőanyagtól függően cement - esztrich, gipszesztrich stb. nevet kapják ezek a termékek. A kiválasztásuk attól függ, mik az elvárások a rétegrenddel szemben.

Ha nem beton az esztrich, akkor mit keres ez a téma a Beton újságban? Miután a gyártásának legáltalánosabb alapanyagai a homokos kavics, cement és a víz, így megvan a lehetősége, hogy a betongyártók (akár üzemek, akár pl. helyszíni betonkeverők) előállíthassák.

 De akkor miben tér el a betontól mégis? Az esztrich készítése esetén teljesen más szempontok szerint kell összeállítani és vizsgálni a terméket. A betonnál megszokott szabályok, szabványok helyett teljesen más elvárásoknak kell megfelelni. Ami egy beton esetében általában fontos tulajdonság (pl. nyomószilárdság, tömörség) az esztrichnél másodrangú szempont. Ennél sokkal fontosabb a hajlításnak, húzásnak való ellenállás, a stabilitás, illetve a felület tapadó szilárdsága. Nagy eltérés van a használható konzisztencia tartomány, illetve az 1 m³ termék bedolgozási sebessége között is. Természetesen mások az elvárások a szállítással és ezzel együtt szivattyúzhatósággal szemben is. Választott technológia szerint a keverék eltarthatósági igényét szintén a megszokottól eltérően kell megközelíteni.

Az esztrichek, aljzatbetonok területével lassan 20 éve foglalkozom. A Mapei mint építési segédanyagokat gyártó cég lehetőséget nyújt, hogy e problémát univerzálisan közelítsük meg. Az eszt richekkel szemben támasztott követelményeket leginkább a rákerülő rétegrendek és a fogadófelület határozzák meg. Ritkábban, főleg ipari környezetben és burkolatlan felület esetén kell foglalkozni a terhelésekkel, igénybevételekkel.

Az esztrich kiszáradási időtartalma, felületi tapadása, felületi egyenetlensége, stb. mind hatással vannak a további kivitelezési folyamatokra. Hogy a Mapei hidegburkolati, parkettás, PVC vagy műgyanta rendszerei reklamációmentesen működjenek, elengedhetetlen a szükséges minőségű aljzat. Az esztrichezési feladatokat egyenként megvizsgálva természetesen érdemes lenne foglalkozni minden kérdéssel, azonban a folyóirat korlátozott terjedelme ezt nem teszi lehetővé.

Megemlítek néhány fontos problémát, melyekkel nap mint nap találkozom a kivitelezők és megrendelők irányából:
  • nem porzó, jól tapadó betonfelületre van szükség (minden rétegrend esetén előírás!)
  • gyorsan kiszáradó beton kell, nincs idő kivárni az előírás szerinti cm/hetet
  • garantáltan kopásálló rétegre van szükség, nem fogják burkolni….
  • a szélek lehetőleg ne hajoljanak fel (nem kontakt esztrichnél általános probléma)
  • semmiképpen nem repedhet meg az esztrich (burkolat felületén ez nem szép látvány)
  • kicsi a rétegvastagság, hogyan helyezhetők el a gépészeti csövek…
  • szakszerű, biztonságos dilatáció megoldásra van szükség.
 

Ezek és még sok hasonló kérdés megoldásában hosszú ideje sikeresen dolgozunk kollégáimmal. A Mapeinél az elmúlt évek innovatív fejlődése lehetővé tette, hogy az esztrichek, aljzatbetonok területén is teljes, minden kérdést megválaszoló megoldásokkal segíthessük Partnereink munkáját.