Lapszámok

2015. július-augusztus XXIII. évf. 7-8. szám

Dr. Balázs L. György: Óriási érdeklődés kísérte a IV. Magyar Betonkenu Kupát

Helyszín, célok, versenyszabályok Budapest XI. kerületében, a Lágymányosi öbölben (a Kopaszi gátnál) került megrendezésre 2015. június 19-én a IV. Magyar Mapei Betonkenu Kupa. A 11 csapat nevezése már előre jelezte, hogy soha nem látott érdeklődés mutatkozott idén.

A helyszín kiválónak bizonyult, annak központi fekvése és jó megközelíthetősége miatt. Az öböl nyújtotta adottságok lehetővé tették a csapattagokon túlmenően a járókelők szemlélődését is a verseny eseményeinek során.

A betonkenu kupa egy nagy sikerű rendezvény sorozat, ami egyre nagyobb figyelmet vonz mind a beton iránt érdeklődők, mind pedig a vízisportok kedvelőinek köréből. A betonkenu kupák megrendezésével célunk kettős: egyrészt kipróbálni és megmutatni a beton anyagnak a különleges tulajdonságait, másrészt próbára tenni evezős tudásunkat. Ez a kettős cél értelemszerűen megtestesül a pontozásban is. A betonkenu készítésével kapcsolatos szakmai ötletesség legalább olyan fontos, mint a sport teljesítmény. A IV. Magyar Mapei Betonkenu Kupa nemzetközi versenynek is tekinthető, lévén hogy a Kolozsvári Egyetem csapata is részt vett rajta, már sokadik alkalommal. A megnyitó pillanatait láthatjuk az 1. képen.

A versenyre való készülést a versenyszabályzat szerint kell végezni. A versenyszabályok rögzítik a betonkenuhoz felhasználható anyagokat és a geometriai méreteket. A szigorú versenyszabályok egyike előírja azt is, hogy minden csapat csak saját csapattagjait indíthatja a futamokban, és a hajónak valamint a benne ülő két kenusnak meg kell érkeznie a célvonal kijelölt szakaszára.

A zsűri kötelessége, hogy a versenyszabályok betartását ellenőrizze (2. kép).

A 3. kép mutatja a versenyhajókat a zsűrizésre felsorakoztatva. Külön gratulálunk a BME Építészmérnöki Kar csapatának az eddigi legkönnyebb, 40 kg-os hajótest elkészítéséhez (4. kép).

Futamok és eredmények

Az idei kupán négy futam megrendezésére került sor. Az 1. futam hagyományosan a legerősebb férfi páros futam szokott lenni, ez idén is így volt. Az első futam startját láthatjuk az 5. képen.

Az idei beton kenu kupa egyik érdekessége volt, hogy mindegyik csapat meghívhatott egy olimpikont vagy világversenyen helyezést elért magyar versenyzőt csapatába tiszteletbeli tagként, akivel egyik csapattagjuk együtt evezett a 2. futamban. Külön elismerés illeti a Mapei csapatát, mert paraolimpikon versenyzőket hívtak csapatukba.

A 3. futamban a hölgyek mérhették össze tudásukat az evezős pályán.

A 4. futam a második férfi páros futam volt. A 4. futam utáni pillanatokat a 6. kép szemlélteti.

A zsűri összesített értékelése alapján a következő sorrend alakult ki:
I. Széchenyi István Egyetem, SZENAVIS-P csapat
II. BME Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék
III. BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék, Navis Caementicia
IV. Széchenyi István Egyetem, SZENAVIS-H csapat
V. Mapei Kft. VI. SW Umwelttechnik Kft.
VII. Cemex Kft.
VIII. Frissbeton Kft.
IX. Kolozsvári Egyetem
X. Hercsel Állványtechnika Kft.

Az eredményhirdetés pillanatait és 1. díját a 7. és 8. kép mutatja.

A zsűri a következő külön díjak kiadása mellett is döntött:
All around the beton díj: Széchenyi István Egyetem, Szenavis-P
Design beton díj: SW Umwelttechnik Kft.
Design fürdőruha díj: Széchenyi István Egyetem,
Szenavis-H Fair beton díj: Mapei Kft.
„Gyors” beton díj: Kolozsvári Egyetem Olimpikon beton: Cemex Kft.
A IV. Építőipari sárkányhajós regatta

A beton kenuk készítésében az egész csapat részt vesz (10-15 fős csapatok indulnak). Az evezős versenyben való részvétel létszáma azonban természetesen korlátozott. A verseny szervezői már az első alkalommal úgy oldották föl ezt a helyzetet, hogy sárkányhajós versenyt is szerveztek 10 fős sárkányhajókkal (elnevezése Építőipari sárkányhajós regatta lett). Ezekben így szinte minden csapattag evezhetett.

A IV. Építőipari sárkányhajós regatta győztese a BME Építőanyagok és Magasépítés Navis Caementicia csapata lett. A sárkányhajós futamot mutatja a 9. kép.

Beton ékszerek, beton fürdőruha, speciális úszó testek

A szervezők minden évben igyekeznek újdonságokkal is szolgálni a résztvevők számára.

Már hagyományos érdekességnek számít a beton ékszer bemutató. A speciális kialakítású beton ékszereket manökenek mutatták be, magunkra vonzva a figyelem jelentős részét (10. kép).

A betonékszer bemutatón túlmenően idén beton fürdőruha bemutatóra is sor került. Erre az igen spciális feladatra csupán néhány csapat készült föl. A legötletesebb beton fürdőruhákat a Széchenyi István Egyetem csapata és a Mapei csapata mutatta be (11. és 12. képek).

A beton ékszereken és fürdőruhákon túl - menően a speciális vízijármű kategóriát is meg kell említenünk. A Szebeton elhozta betonrepülőjét, amit idén már motor hajtott.

Összefoglalás

Felejthetetlen élmény volt a IV. Magyar Mapei Betonkenu Kupa izgalmas előkészítő munkálataiban és verseny napján részt venni. Gratulálunk minden csapatnak a felkészüléshez.

Köszönjük a cégeknek a csapatok támogatását. Köszönjük a fő támogatást a Mapeinek (különösképpen Miklós Csabának és Bartos Ferencnek), és köszönjük a kiváló szervezést a Sail4You Kft.-nek (különösképpen Dávid Júliának).

Szeretettel várunk minden szíves érdeklődőt az V. Magyar Mapei Beton kenu Kupára, amely előreláthatólag 2016. június 24-én kerül megrendezésre.