Lapszámok

2021. február XXIX. évfolyam I. szám

Egymást érik a kerékpáros fejlesztések

A NIF Zrt. beruházásában intenzív kerékpárút-fejlesztés zajlik szerte az országban. Már a korábbiakban átadott 42 kilométernyi kerékpáros létesítmény is bizonyítja, hogy korábban nem látott ütemű munkálatok indultak el hazánkban. 2020-ban tovább folytatódott a munka, összesen 58 kilométernyi kerékpárutat adtak át, amelyből 19,4 km teljesen új kerékpárút. Országszerte több mint 69,5 km-en folyik jelenleg is az építés és mintegy 668 kilométernyi szakasz fejlesztésének előkészítése zajlik a háttérben.

Az EuroVelo 6 Rajka és Budapest közötti szakasz fejlesztésének következő lépésében kiépítik Komárom-Esztergom megyében a 7,5 km-es dunaalmási és a 13,9 km-es Gönyű-Komárom közötti szakaszokat. Ebben az évben a Budapest–Balaton kerékpárút fejlesztésének keretében Törökbálinton 5 meglévő hidat újítanak fel. Folytatódik a Balatoni Bringakör további szakaszainak tervezése. A már rendelkezésre álló tervek alapján tervezetten tavasszal megkezdődhet az építésiengedély-köteles szakaszok kivitelezése a Tihany és Örvényes közötti kb. 3,3 km hosszú szakaszon. Szintén 2021- ben Balatonkenese és Balatonfűzfő között 4,2 km-es szakaszon, illetve további önkormányzati utcákat érintő részeken is elindulnak a munkák.

2021. II. negyedévében elindul Tokaj-Hegyalján a Tokaj-kör kerékpáros útvonal megvalósítása, melynek elkészültével a már átadott Nyíregyháza-Tokaj közötti kerékpárút kiegészül a Tokaj-Bodrogkeresztúr-Tarcal-Tokaj útvonallal, így mintegy 52 km hosszúságú összefüggő kerékpárút jön létre 2022-re.

(forrás, fotó: nif.hu)