Lapszámok

2020. április XXVIII. évfolyam II. szám

„A hosszú távú gondolkodás és az elkötelezettség azok az értékek, amelyekre egy változó világgazdasági helyzetben a legnagyobb szükség van”

A LAFARGE Cement Magyarország Kft. vezetése mellett a térségi gazdaság fejlesztésében is elkötelezett Hoffmann Tamás. Az általa irányított cég évről évre sikeresen veszi az akadályokat és folyamatosan erősíti a hazai jelenlétét. A tavaly átadott technológia beszerelésével új lehetőségek nyíltak meg a helyi, hatékony hulladékgazdálkodás területén. A cementgyár a helyi közösségek támogatásán túl nagy hangsúlyt fektet a fiatal generáció támogatására és a körkörös gazdaság kialakítására is. Hoffmann Tamás munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Kitüntető Oklevéllel ismerte el.

A LAFARGE Cement Magyarország Kft. a hazai építőipar alapanyag-előállításának egyik vezető szereplője. A Királyegyházi Cementgyár Európa egyik legmodernebb cementgyára. Baranya megyei elhelyezkedésünk, a Mecsek földrajzi adottságai biztosítják számunkra a kiváló minőségű alapanyagot, az itt lakó és nálunk dolgozó munkatársak szaktudása hozzájárul munkánk sikeréhez, amely által egyben a térség gazdaságának motorjai is lehetünk. A kamarai tagság által kapcsolatban állunk a térség többi vállalatának vezetőivel, és tapasztalatokat, gondolatokat cserélve közösen még többet tehetünk a térség fellendítéséért. Munkánk során törekszünk a helyi ipar támogatására, próbáljuk a beszállítói bázisunkat minél szélesebb körben helyi partnerekkel erősíteni – mondja Hoffmann Tamás.

- A vállalat elkötelezett a környezet védelme mellett, a fejlesztéseit is ezen elv mentén végzi. Milyen beruházásokat valósított meg az elmúlt években, amelyek a zöldebb működést támogatták?

- A Királyegyházi Cementgyárban kiemelten fontosnak tartjuk a környezettudatosságot. Ennek érdekében egy nagy volumenű környezetvédelmi beruházásba kezdtünk 2014-ben, amikor bevezettük az alternatív tüzelőanyagok hasznosítását. A tavalyi évben pedig egy csaknem 2 milliárd Ft összértékű saját beruházás keretében egy úgynevezett bypass-technológiás eljárást építettünk ki. Ennek eredményeként az alternatív tüzelőanyagok arányát 60%-ról 80% fölé tudjuk emelni, így további 10%-kal csökkenthetjük a fajlagos szén-dioxid-kibocsátásunkat. Ezenkívül kiemelhető, hogy a támogatási politikánkban is fontos szerepet játszik a környezetvédelem – előnyben részesítjük azokat a helyi kezdeményezéseket, amik a környezetünk fejlesztését, javítását szolgálják.

- A cementgyár kiváló kapcsolatokat ápol a helyi közösségekkel. Ez miért fontos a vállalat számára?

- A LAFARGE Cement Magyarország Kft. fontosnak tartja, hogy a Királyegyházi Cementgyár és a Bükkösdi Kőbánya közelében lévő településeken élők számára munkahelyeket és szakmai fejlődési lehetőséget biztosítson. Munkavállalóink közel fele itt él a családjával, ezért is támogatjuk ezeket a településeket – Közösségi Érték Programunk keretein belül – közösségépítő programok, valamint helyi önfejlesztő tevékenységek, infrastrukturális, egészségmegőrzést és oktatáshoz kapcsolódó fejlesztések megvalósításában anyagi hozzájárulással. A pályázati rendszer keretében immáron 47 program létrejöttéhez járultunk hozzá több mint 16 millió forint értékben.

- A cementgyár vezetőjeként milyen irányokat, alapelveket fogalmazott meg a saját maga számára?

- Úgy gondolom, hogy a hosszú távú gondolkodás és az elkötelezettség azok az értékek, amelyekre egy változó világgazdasági helyzetben a legnagyobb szükség van. Így arra törekszem a munkám során, hogy vezetőként egyfajta állandóságot biztosítsak a nálunk dolgozó munkatársak számára és nyitott legyek azokra a technológiai újításokra, amelyek előre viszik a LAFARGE Cement Magyarország Kft.-t a fenntartható működés útján.