Lapszámok

2020. április XXVIII. évfolyam II. szám

A földrengésekkel szemben ellenállóbb betont alkottak

A jelenlegi típusoknál egyszerre környezetbarátabb és a földrengésekkel szemben ellenállóbb betont hoztak létre a melbourne-i Swinburne University of Technology kutatói. Szilárd állapotában az anyag a hagyományos betonnál 400- szor hajlékonyabb, viszont ugyanolyan szívós, és sokkal kisebb terhet ró a környezetre az előállítása.

Rendkívüli merevsége miatt nagyobb fizikai erő hatására a hagyományos beton (viszonylag) könnyen eltörik, ráadásul az előállítása is különösen környezetszennyező eljárás. Ezen anyag egyik fő összetevője a cement, a cement egyik alapvető komponense pedig az égetett mész. Az égetett meszet mészkő hevítésével lehet létrehozni, márpedig ez utóbbi művelet szénlábnyoma hatalmas.

A Melbourne-ben kifejlesztett anyag ipari hulladékokból, például a széntüzelésű erőművek melléktermékeként keletkező pernyéből készül. Dr. Behzad Nematollahi, a fejlesztésben részt vevő egyik kutató szerint az újfajta beton gyártásához a szokványos változatéval szemben 36 százalékkal kevesebb energiára van szükség, és az eljárás 76 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát a levegőbe.

Az innovatív beton egyébként a belé kevert rövid polimerszálaknak köszönheti flexibilitását. A kísérletek azt mutatták, hogy a ridegebb verziónál az anyag (megszilárdulva) 400-szor hajlékonyabb, viszont semmivel sem gyengébb nála, vagyis a földrengésekkel gyakran sújtott területeken ideális lehet az alkalmazása.

(forrás: gyartastrend.hu, fotó:www.shutterstock.com/)