Lapszámok

2020. február XXVIII. évfolyam I. szám

Rácz Attila, Urbán Ferenc: CeMBeton-MABESZ: Újabb mozgalmas év

A Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), valamint a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) 2014-ben megkezdett együttműködésében megvalósuló programok továbbra is sokrétűek és népszerűek.

"Rendszeresen megjelenő BETON szakmai lapunkkal is egyre szélesebb kört érünk el – köszönhetően a bevezetett újításoknak."

Munkacsoportunk töretlen lelkesedéssel ötletelt, valósított meg programokat 2019-ben. Folytatva a hagyományokat újabb óvodáknak juttattuk el képeskönyv és kifestő formájában Cembi és Mixi a beton világában megélt kalandjait, melyek továbbra is ingyenesen letölthetők honlapunkról (www.beton.hu) is. Az ismeretek átadását figyelemmel kísérjük az általános és középfokú képzésben, az általunk kidolgozott „A CEMENT, A BETON ÉS A MÉSZ” oktatási segédanyaggal támogatjuk. Az egyetemi és a gyakorló szakemberek számára tagvállalati szakembereink tartanak előadásokat képzés/továbbképzés keretében gyár- és építkezéslátogatásokkal kiegészítve (részletesen lásd külön), melyet online szakmai kiadványainkkal is támogatunk. Döntéshozóknak, nem szakembereknek szánt kiadványsorozatunk újabb része is megjelent „Beton – Innovatív, biztonságos és egy életre szól” címmel.

Rendszeresen megjelenő BETON szakmai lapunkkal is egyre szélesebb kört érünk el – köszönhetően a bevezetett újításoknak. Az update kiadvány – megjelenési gyakoriságával – szerves mellékletét képezi a lapnak, ezzel is kiegészítve nemzetközi példákkal, érdekességekkel, kutatási eredményekkel az újságban megjelenő hazai szakcikkeket. A lap saját honlapjának fejlesztése, interaktivitása, a cikkenkénti feltöltés (melyeket külön is olvashatnak, e-mailen elküldhetik, Facebookon megoszthatják olvasóink), a kiemelt szakcikkek követőink számára való megosztása nagyban megnövelte a lap és egyes szakcikkek olvasottságát. Olvasótáborunk, követőink száma, aktivitása is megnőtt, 1-1 cikk megjelenése többször is arra ösztönzött laikusokat és szakembereket, hogy ezen a felületen fejtsék ki véleményüket. Érdemes követni a beton.hu-t a Facebookon, ahol a lap szakcikkein kívül rendszeresen közzéteszünk számos érdekességet szó szerint a beton világából, hiszen olvasóink a föld minden részéről találhatnak betonnal kapcsolatos újdonságokat.

Beton.hu honlapunkon (a Facebook-ot, az építészfórumot és az egyetemi együttműködéseinket felhasználva) 2019-ben is kiírtuk beton pályázatunkat építészeknek és egyetemi hallgatóknak 3 kategóriában, amire 17 pályázat érkezett. A beérkezett pályázatok (melyeket független zsűri bírált el) érdekessége volt, hogy emelkedett a hallgatói pályázatok színvonala, így a zsűri több osztott helyezést és különdíjat is javasolt. (A díjazott hallgatói pályázatokat a 8-9. oldalon mutatjuk be – a szerk.)

Immár 5. alkalommal rendeztük meg a BETON Fesztivált, újra az Európa hajón. A rendezvényt a jubileumnak megfelelően szerveztük, a magas színvonalú szakmai előadásokat a már bevált két blokkban tartottuk meg, blokkonként 2-2 előadással, melyeket a területek jeles képviselőinek részvételével zajló pódiumbeszélgetés zárt. Ezt követte az építész és hallgatói pályázat eredményhirdetése, a díjak átadása. A kiállításon a kreatív alkotók bemutatták, hogyan gondolkodnak a betonról, míg a workshop keretében ismét lehetőségük volt a résztvevőknek a saját kezükkel is megtapasztalni, miként lehet bánni a betonnal. Részletes beszámolót lásd BETON újság 2019. októberi lapszám.

Munkacsoportunk 2020-ban sem pihen, értékeltük a 2019-es évi tevékenységünket és továbbra is céljaink – a szakmai összefogás erősítése, a tagvállalataink által gyártott anyagok, termékek, műszaki megoldások, a bennük rejlő lehetőségek feltérképezése, minél szélesebb kör számára történő megismertetése – elérésére törekedve tervezzük, hajtjuk végre programjainkat.