Lapszámok

2019. április XXVII. évfolyam II. szám

Energiahatékony Vállalat díjat nyert a LAFARGE

A Királyegyházi Cementgyár másodlagos tüzelőanyag-beruházását és Geocycle márkanév alatt végzett tevékenységét ismételten díjjal ismerték el: Energiahatékony Vállalat Díjat nyert el a cég. A szakmai zsűri ezúttal a beruházás eredményeként a termelés során kevesebb CO2 -kibocsátási értéket díjazta.

A Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Zrt. 2011-ben indította el a Virtuális Erőmű Programot, amelynek célja a hazai vállalatok energia- és CO2 -megtakarításainak összegyűjtése, bemutatása, pályázatain keresztüli díjazása. A program továbbá célul tűzte ki, hogy Magyarország EU-s vállalásaival összhangban 2020-ra egy 200 MW fosszilis erőmű kapacitásának megfelelő virtuális erőművet „építsen fel” igazolt megtakarításokból.

„A LAFARGE-nál a 2011-es indulásunk óta törekszünk a legjobb technológiák alkalmazására, annak érdekében, hogy minél kisebb hatással legyünk környezetünkre. Ennek megfelelően a 2014-ben bevezetett másodlagos tüzelőanyagok használatával mostanra további 20%-kal tudtuk csökkenteni az amúgy is alacsony határértékű CO2 -kibocsátásunkat” – foglalta össze a pályázatot Hoffmann Tamás, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Ügyvezető igazgatója.

A Királyegyházi Cementgyár az elmúlt négy évben több mint 310 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarított meg, ami közel 1 millió MWh villamosenergiának feleltethető meg. „2019-ben az alternatív tüzelőanyagok még nagyobb arányú hasznosítását célzó, mintegy 2 milliárd forint értékű, saját tőkéből megvalósuló környezetvédelmi beruházás indult el a Királyegyházi Cementgyárban. A beruházás eredményeként az alternatív tüzelőanyagok arányát 60%-ról 80% fölé kívánjuk emelni, amellyel az eddigiekhez képest várhatóan évente további 30 000 tonna CO2 -t tudunk megtakarítani” – tette hozzá Hoffmann Tamás Ügyvezető igazgató.