Lapszámok

2018. április XXVI. évfolyam II. szám

Köszöntő

Miskolci születésűként szinte megkerülhetetlen volt a kapcsolat a cementgyárral, bár az, hogy munkásságom ilyen szorosan kötődik majd a cement- és betongyártáshoz, azt gyerekként még én magam sem gondoltam. Az elmúlt közel két évtizedben számos belföldi és külföldi példát láttam arra, hogyan fejlődnek a gyáregységek, korszerűsödik a technológia, változnak a trendek, formálódik a felhasználók betonhoz való viszonya – és azt kell mondjam, ez idő alatt minden téren nagy utat jártunk be.

Ma már kifejezetten gyakori, hogy egy épület esetében a tervezők betonból készült, egyedi megoldásokat keresnek, de ehhez megfelelő szakembergárda kell. Szerencsére több évtizedes szakmai múlttal és nagy tapasztalattal rendelkező kollégák vesznek körül, akik készséggel nyújtanak segítséget ebben nemcsak az építészeknek, kivitelezőknek, hanem igény esetén a magánmegrendelőknek is.

Egy mai modern építész kreatív kell, hogy legyen, viszont az egyedi tervek, különleges felületek csak a megfelelő alapanyag és techológia használatával valósíthatók meg. Ezért nagyon fontos, hogy az együttgondolkodás már a projekt korai fázisában megkezdődjön, és úgy tapasztalom, hogy erre egyre többen nyitottak. Küldetésünknek tekintjük, hogy innovációs és szakmai konferenciaközpontunkban helyet adjunk az eszmecseréknek és az együttműködések kialakításának.

Mindig büszkeséggel tölt el, ha az általunk gyártott alapanyagokból készült terek, épületek felé visz az utam. A színes beton használata még nem terjedt el hazánkban, az építészek ritkán számolnak vele, azonban egy-egy ilyen megvalósult felület sokakat „rajongóvá” tesz. Például ha egy családi házban megjelenik egy fehér látszóbeton felület, az biztosan az épület központi eleme lesz, de akár említhetném a budapesti közterek, parkok felújításánál használt színes beton járdákat, melyek vidámabbá varázsolják a környezetet.

A kis léptékű tervek megvalósítása jelenti a szakma szépségét. És ugyancsak ez ad lehetőséget számunkra, hogy az építész és az alapanyaggyártó között kialakuljon az a kapcsolat, amiben nagyon hiszünk. Egy-egy érdekes projekt, mint például a Rudapithecus Látványtár vagy egy látszóbetonból készült családi ház sokat segíthet a beton mint anyag népszerűsítésében.

Egy nemzetközi cégcsoport igazgatójaként fontosnak tartom, hogy mindenképpen figyeljük az európai trendeket, és lehetőséget biztosítsunk arra, hogy ezeket a szakma széles körben megismerje. Én a kulcsot az építészek és a betontechnológia szakemberek rendszeres találkozásában látom, amikor a tervezők megismerik az alapanyagok „működését”, az alkalmazható megoldásokat, és azt, hogy hol, mivel lehet és érdemes tervezni.

A hazai építészeti közeg egyre nyitottabb a beton használata felé, és szerencsére már nemcsak az autópálya és az irodaház szintjén, hanem újszerű megoldásokban, színekben, anyagokban, struktúrákban gondolkoznak, abban, hogy az mennyire illeszkedik a környezetbe. Ez pedig egy jó irány, amit mi minden eszközünkkel szeretnénk segíteni. Az elején vagyunk ugyan, de a trend jó.

Magera Ottó
ügyvezető
CRH Magyarország Kft.