Lapszámok

2017.december XXV. évfolyam VI. szám

Átadták a média építészeti díjait

Piliscsabai családi házat, finnországi skanzenépület tervét és a Palatinus fürdő rekonstrukcióját ismerte el a zsűri. 13. alkalommal gyűlt össze a vezető hazai sajtóorgánumok újságíróiból álló médiazsűri, hogy az elmúlt év legjobb épületeit és építészeti terveit díjazza a Média Építészeti Díjának gálaestjén.

Az Európa Hajón választották ki a 13. Média Építészeti Díjának győzteseit. Őrfi József Népi építészet 2.0 című épülete kapta a legjobb épület elismerést. Az építész saját családi házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte. A tervezésnél fontos szempont volt az olcsó anyagok használata, amivel Őrfi a szakmai bírálók tetszését is elnyerte. “A minőséget nem fényűző anyagokban, hanem az építészeti gondolatokban mutatja fel” - méltatta Somogyi Krisztina építészetkritikus. Terv kategóriában a 2017-es Média Építészeti Díját Takács Gyula vette át a finnországi Seurasaari skanzen fogadóépületének tervével.

A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte. A médiazsűri mellett a közönség is kiválasztott egy győztes épületet, illetve tervet: a rendezvényen résztvevő közönség szavazatai alapján a megvalósult épületek közül Vas Norbert, Pozsár Péter és Varsányi András algyői családi háza nyert. A tervek közül Takács Gyula finnországi skanzenépülete kapta a közönségdíjat, amelyet a LAFARGE Cement Magyarország Kft. adott át. „Immár több éve izgalmasan várjuk azt a pillanatot, amikor kiderül, hogy a közönség melyik projektet szavazta meg a közönségdíj kategóriában. Hiszünk abban, hogy az építészeknek felelősségük, hogy mintát adjanak a jövő nemzedékének. E mellett pedig a fenntarthatóság kérdését is kezeljék terveikben. Ennek szellemében külön kiemelkedő, hogy a tervező két éve kifejezetten azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet.” – tette hozzá Zadravecz Zsófia, Marketing kommunikációs vezető.

Az esten különdíjakat is átadtak: az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját a Paksra tervezett városrész lakónegyedének terve nyerte, amely Péterffy Miklós, Deli Brigitta, Dőry Bálint, Müller Dóra, Szabó Dániel munkája. Az Európa Design Belsőépítészeti Különdíját is Őrfi József háza kapta. Idén másodjára adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amely Flachner Szilvia és csapatának munkája, a keszthelyi Vasútállomás. A gálaesten a kiválasztott épületeket és terveket alkotóik mutatták be látványos prezentációkban és filmekben.

A díjátadó elmaradhatatlan része a mesterek köszöntése, idén Csomay Zsófia Ybl-díjas építészt, belsőépítészt, érdemes művészt köszöntötték, aki a női építészek fontosságáról, a szakmában rájuk váró kihívásáról beszélt. A Média Építészeti Díja ajtót nyit az architektúra felé, hogy minél többen megismerjék, milyen gondolatok vezérlik a minőségi építészetet. Ennek érdekében idén is közéleti és kulturális újságírókból álló zsűrit kértek fel, hogy a szélesebb nyilvánosság szemszögét képviseljék a versenyben, valamint megkérték a Szónok Születik Retorikaiskolát, hogy az építészek téralkotásban megszerzett jártasságát segítsenek kiegészíteni olyan készségekkel, amelyek egy pár perces előadást élvezetesebbé és világosabbá tehetnek.

Zsűri: Bagi László (Forbes), Sümegi Noémi zsűrielnök (Heti Válasz), Veiszer Alinda (HírTV), Mohácsi Szilvia (Karc FM), Földes András (index.hu), Rajcsányi Gellért (Mandiner), dr. Komáromi Balázs (Trend FM), Vágó Ágnes (Turizmus Trend / Vendég & Hotel) és Szalai Anna (HVG)
Szakmai bírálók: Beleznay Éva urbanista, építész; Dúll Andrea környezetpszichológusés Somogyi Krisztina vizuális környezet kutató, építészkritikus