Lapszámok

2015. január-február XXIII. évf. 1-2. szám

Csorba Gábor: Fugás vagy fugamentes ipari padlót építsünk?

Az utóbbi hónapokban azt tapasztalom, hogy egyre nagyobb az affinitás a szakma szereplői részéről, hogy megfontolják a nagytáblás, vágottfuga-mentes ipari padló megajánlását a beruházónak. Egyértelműen látszik, hogy a magas színvonalú, nagy teljesítőképességű ipari padlók iránt egyre nagyobb a kereslet, ami kedvez az építéstechnika fejlődésének, ami növeli a szakmai színvonalat, így egyre jobb minőségű, hosszabb élettartamú, kisebb karbantartási költségű, költséghatékonyabb ipari padlók készülhetnek hazánkban is. Ez egyébként teljesen megfelel a nyugat-európai fejlődési iránynak, ott már háttérbe szoruló félben van a hagyományosnak mondható vágott fugás ipari padló.

A címbeli kérdésre válaszolva, én egyértelműen a fugamentes ipari padló mellett teszem le a voksomat és ezt javaslom tisztelt kollégáimnak is. Indoklásként az alábbiakban összefoglalom az érveimet azzal a céllal, hogy a beruházóknak, tervezőknek, generálkivitelezőknek egyszerűen és objektíven be lehessen mutatni a nagytáblás, fugamentes ipari padló előnyeit. A jobb áttekinthetőség végett, és azért, hogy könnyen lehessen használni az összehasonlítást, röviden és pontokba szedve adom meg a lényeges tulajdonságokat. Természetesen állok rendelkezésére a Kollégáknak kérdés esetén.

Néhány általános megállapítás a zsugorodásról
1. A beton saját természetes tulajdonsága, hogy a kötési és a szilárdulási fázisban a cementkő hidratációjával együtt jár a zsugorodási folyamat.
2. A zsugorodás alapjelenség, kiküszöbölni nem lehet, de szabályozni mind a tervezés, mind a betontechnológiai utasítás kidolgozása, mind a kivitelezés és az utókezelés során különlegesen fontos, erre mindenképpen tekintettel kell lenni.
3. A zsugorodási folyamat alatt álló beton megreped, ha az alakváltozás gátolt és az ebből adódó feszültségnövekedés túllépi a betonhúzó szilárdságát.
4. A jó terv és betontechnológia, valamint a szakszerű kivitelezés minimalizálja a zsugorodás káros hatásait, de nem küszöböli ki teljes mértékben.
 
Normál (standard, hagyományos) ipari padló FUGAVÁGÁSSAL
1. A zsugorodás okozta repedés-kialakulást fugavágással lehet szabályozni (fugatávolsággal és fugamélységgel), azaz tervezni lehet a repedéshelyeket. Így alakul ki a fugaraszter, mely tulajdonképpen tervezett repedésvonalakból áll.
2. Acélszálerősítéses ipari padlóknál pl. 20 cm vastagság esetén 6-9 m-es vágási raszterre van szükség, ahol a fugamélység min. 6-7 cm.
3. A fugaszélesség általában 3,2-4 mm a fugavágáskor, mely szélesség a zsugorodási folyamat során megnőhet 5-6 mm-re is.
4. A fugaszélek az ipari padló legérzékenyebb részei, a targoncaforgalom és egyéb használati terhelés okozta károk miatt állandó karbantartásra szorulnak, illetve a fugaszél-letöredezések miatt gyakori és drága javítás szükséges.
5. A fugák szakszerű, gondos és rendszeres karbantartást igényelnek ahhoz, hogy az ipari padló hosszú távon rendeltetésszerűen használható lehessen.
6. A fugázó anyagokkal szemben a követelmény egyfelől az, hogy teherbíró legyen (tartósan álljon ellen a nagy intenzitású dinamikus terhelésnek), másfelől képes legyen tágulni, megnyúlni és a fugaoldalhoz tapadni, követni a 20-40%-os fugatágulást. Ezt a két követelményt csak nagyon kevés anyag és technológia képes egyszerre, tartósan kielégíteni. Hosszú távon magas a karban tartási költség és nincs tökéletes megoldás.
7. A vágott fugás ipari padlók teherbírása a fugák mentén lényegesen kisebb, mint a raszterek közepén, mert a keresztmetszet ezeken a helyeken gyengített. A fugáknál a két tábla közti teherátadás igen csekély mértékű, a targoncák pedig éppen ezeken a helyeken adják át a legnagyobb ütőterhelést. Ezen intenzív dinamikus hatások vezetnek a fugaszélek letöredezéséhez és a táblabillegésekhez.
8. A táblabillegések nyomán az ágyazat éppen a kritikus fugavonal alatt kiverődik, kiüregesedik, így még nagyobb mértékű lesz a billegés, mely további károkhoz, az élletöredezésen kívül még repedésekhez, táblatörésekhez is vezet.
9. Ezt a hatást még erősíti a száradási zsugorodásból adódó lemezszélfelhajlás jelensége, a tálasodás is.
10.Tekintettel arra, hogy az ipari padló teherbírása a fugáknál jóval kisebb, mint a lemezmezők középső területén, a méretezésnél erre a gyengébb teherbírásra kell méretezni (hacsak nem vasaljuk meg a betonlemezt a fugák alatt, ami viszont óriási többletköltséggel járna), ami nem költséghatékony, a padló teherbírása pedig nem egyenletes.
 
 
Fugamentes (jointless, fugenlos) ipari padló VÁGOTT FUGÁK NÉLKÜL
1. A fugamentes ipari padló azt jelenti, hogy vágott fugák nem készülnek, csak dilatációs és munkahézagok kerülnek kialakításra.
2. Ebben az esetben nagyobb zsugorodási táblák alakulnak ki, a 6-9 m-es fugaraszter helyett akár 30 m-es munkahézag-távolságokat is lehet alkalmazni.
3. A fugavágás elmaradása miatt a zsugorodási alakváltozás nagyobb fugamegnyílást okoz a munkahézagoknál, mint a vágott fugás ipari padlók esetében, ezért acél élvédelemmel ellátott, teher átadó acél - profilokat kell beépíteni.
4. A munkahézag képzését előre gyártott és előre elhelyezett, teherbíró acélprofilokkal kell tehát megoldani, melyek nagy teherbírásúak, ellenállnak a targoncaforgalomnak (nincs él letöredezés), és megfelelő teherátadást biztosítanak nagyobb fugamegnyílás esetén is.
5. A munkahézagprofilok tartósak, nem kell kifugázni a réseket, így elmarad a későbbiekben is a fugakarbantartás, a fugakitöltő anyagok cseréje is.
6. A nagyobb területű mezőkben a gátolt alakváltozásból származóan, természetesen nagyobb zsugorodási feszültségek keletkeznek, melyeket a többlet-betonerősítéssel kell felvenni, pl. nagy teljesítményű acélszállal (pl. 30 kg/m³ HUMIX® 90).
7. A fugamentes ipari padló teherbírása nagyobb, mint a vágott fugásé és egyenletes a teherbírás teljes területen, mert nincsenek fugaszélek.
8. A munkahézagok környéke ugyanúgy terhelhető, mint a lemezmező közepe a teherátadó profiloknak köszönhetően.
 
A fugamentes ipari padló előnyei a fugás ipari padlóval szemben
1. A fugamentes kialakításnál folytonos a padlólemez, egységes, minden hol azonos mértékben terhelhető.
2. A targoncák kihasználtsága, sebessége növelhető.
3. Nincs fugaszél-lerepedezés, nincs fugaprobléma.
4. A karbantartási költségek jóval kedvezőbbek.
5. Az üzemzavar esélye jóval kisebb.
6. A fugavágás és fugakitöltés költségei elmaradnak a kivitelezéskor.
7. A fugamentes kialakításnál az építési idő rövidebb, mert nincsen fugavágás és fugakitöltés.
8. A dilatációs profilok a vágott fugás padlók esetében is szükségesek a munkahézagoknál, így azok többlet költséget nem okoznak.
 
A fugamentes padló költségeinek alakulása a vágott fugáshoz képest
1. A fugamentes ipari padló bekerülési költsége általában 10-15%-kal magasabb a fugás ipari padlóhoz képest, ez azonban hamar megtérül a karbantartási költségek csökkenése révén. A többlet költség egy magasabb színvonalú, nagyobb teherbírású, hatékonyságú és élettartamú ipari padlót biztosít.
2. A fugamentes padló készítése a kivitelező részéről nagyobb precizitást, a jól kidolgozott technológia szigorú betartását, valamint annak ellenőrzését igényli a munkaterület előkészítésétől kezdve egészen az utó kezelés végéig. Erre fel kell készülniük a padlós cégeknek, de már több padlós cég van itthon, akik ezt a technológiát magas színvonalon valósítják meg. A magasabb minőségigényű kivitelezés egyfajta szűrő is (mert nem mindenki tud jó minőségű nagytáblás ipari padlót építeni), ami segíti a padlós szakma színvonalának emelkedését.
3. Természetesen a jobb minőséget meg kell fizetni, de az ár-érték arány, az élettartam, a használhatóság, a karbantartási költségek radikális csökkenése, az üzemzavarok elmaradása, a beruházói, üzemel tetői oldalon nagy érdeklődésre tart számot - csak nekünk ezt el kell tudnunk jól adni. Bátran ajánl hatjuk, mert olyan terméket kínálunk, amivel a vevő valóban elégedett lehet.