Lapszámok

2015. szeptember-október XXIII. évf. 9-10. szám

Kiskovács Etelka: A Beton Fesztivál 2015 eseményei

A Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) és a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség CeMBeton) első alkalommal rendezte meg a Beton Fesztivált Budapesten, a Bakelit Multi Art Centerben. A program konferenciából, betonkeverési bemutatóból, workshopból és kiállításból tevődött össze. Átadásra kerültek a Diák Munka Díjak, valamint a Betonépítészeti Díj eredményét kihirdette a Bíráló Bizottság elnöke, Beszédes Rita. Az eseményekről az alábbiakban számolunk be.

Megnyitó beszédében Urbán Ferenc (CeMBeton) ismertette, milyen munkafolyamat eredménye a Beton Fesztivál. 2013-ban fogalmazódott meg az igény, hogy a két szövetség együtt dolgozzon a beton népszerűsítésén. 2014-ben elindították a beton.hu internetes oldalt, megújították a Beton szakmai lapot, a tevékenységeket összehangolták, kialakították a közös stratégiát. Részt vesznek a felsőoktatásban, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a betont.

Idén először betonépítészeti pályázatot írtak ki, melyre tíz pályamunka érkezett, és az eredményhirdetésre a konferencia keretében kerül sor.

A következő blokkban a résztvevőket röviden köszöntötte Vass Zoltán, a MABESZ elnöke, és Szarkándi János, a CeMBeton elnöke is.

Ezután Asztalos István (CeMBeton), a konferencia levezető elnöke felkérte elő adása megtartására Tóth Zsuzsát, a BIBM képviselőjét. Először a The Concrete Initiative című, betont népszerűsítő kisfilm levetítésére került sor, melynek a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” a fő üzenete. A BIBM az európai beton elem előregyártókat képviseli Brüsszelben, támaszkodva a nemzeti szövetségekre, az ipar képviselőire, gyártókra, oktatókra, beszállítókra. Tagja a legfontosabb szabványbizottságoknak, részt vesznek a termékszabványok kidolgozásában. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak nagyon egyértelmű és szigorú versenyjogi szabályai vannak (TFEU 101, 102 cikkely). Ha felmerül a gyanú, vagy bejelentés érkezik a be nem tartására, a EU Bizottsága vizsgálatot indíthat, akár rajtaütésszerűen is. Ekkor mindenképpen legyen a helyszínen az ügyvédünk, aki kontrollálja a folyamatokat, jogosultságokat.

 Beton textúra változatosságának meg - jelenése a látványbeton tervezésben. Ez volt a címe Dr. Markó Balázs DLA (SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar) prezentációjának.

A betonról megfogalmazta, hogy
  • az egyik legjátékosabb anyag, formákat vesz fel, erőjátékát mindig megmutatja,
  • bármilyen stílust elvisel, de legjobban nyers alakjában érzi magát, megjelenését kedvünk szerint alakíthatjuk (1. kép),
  • ha mégis burkolják, jól és könnyedén „viseli ruháját”,
  • a rátett terheket türelemmel hord - ja, víz/tűz nem árt neki, a természet elemeivel dacolva, védi az embert,
  • nehéz, de nem nehézkes, jól tűri, ha kikönnyítik,
  • felülete olyan lesz, amilyen a fogadó zsaluzat, megőrzi annak felületi tulajdonságait,
  • szinte mindenféle adalékkal készíthető, rokonsága igen kiterjedt,
  • ha kell, bármi megépíthető belőle.

 

Diák Munka Díj átadása

Szigeti Csaba, a MABESZ Oktatási Munka csoportjának vezetője elmondta, hogy a szövetségnél 2013-ban született meg a döntés arról, hogy a felsőoktatásban részt vegyenek. Kapcsolatot kerestek a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karával, melynek eredményeként a 2014-2015. tanévben az Építésiparosítás tantárgy keretében a vasbeton előre gyártásról átfogó képet adhattak a diákoknak. Az elméleti órákon kívül külső órákat is tartottak, gyár és épület látogatást is szerveztek.

Konkrét feladatot kaptak a diákok a témában, adott helyszínre egy mezőgazdasági épületet kellett tervezniük. A 30 tervből hat munkát díjaznak Oklevéllel, külön rangsorolás nélkül.

A díjazottak:

  • Balogh Szabó Péter: Szerelőcsarnok
  • Bán Márton: Sertéshízlaló telep
  • Kis Máté: Mélyalmos istálló
  • Radnai Stefánia Krisztina: Mélyalmos tehénistálló térburkolata
  • Szőcs Ilona: Mezőgazdasági gépjavító műhely
  • Varga János: Kötött tartású tehenészet hígtrágya elvezetéssel

 

A közönség tablókon tekinthette meg a terveket.

Betonépítészeti Díj 2015

A beton.hu, a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség valamint a Magyar Betonelemgyártó Szövetség és tagvállalataiknak támogatásával 2015-ben országos, nyílt és nyilvános pályázatot hirdetett betonból tervezett köz- és lakóépületek, üzemek, telephelyek építész tervezői részére. Kiíró azon építész tervezőket szándékozott díjazni, akik a betont a tervezés során nem csak a szokványos (pl. alapozás, aljzatbeton, betonváz, födém) szerkezeti elemek esetében alkalmazzák, hanem egyedi, külön leges megoldásokra is. Ilyenek például a beton tömegét ki használó határoló elemek, különböző látszóbeton meg oldások, különleges szerkezeti elemek, beton burkolatok, berendezések, bútorok.

A Bíróló bizottság tagjai voltak:
Beszédes Rita elnök, városépítési városgazdasági okleveles szakmérnök, okleveles építészmérnök,
Ivánka Katalin designer, az Ivan ka Factory Zrt. alapítója és tulajdonosa,
Dr. Markó Balázs DLA, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar dékánja, okleveles építészmérnök,
Marosi Miklós Széchenyi-díjas, Ybl-díjas okleveles építészmérnök, vezető tervező a KÖZTI Középülettervező Zrt.-nél,
Pálfy Sándor DLA, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaság tudományi Egyetem Urbanisztika Tan székének vezetője.
A felhívásra tíz pályamunka érkezett, melyek közül négy kapott helyezést a Bíráló Bizottságtól.
 

További pályamunkák:

  • Balatonakarattyai nyaralóépület. Tervezők: Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva
  • Bitriál vállalkozói inkubátorház, Budapest. Tervező: Dobos Botond Zsolt DLA
  • Boldog Meszlényi Zoltán templom, Budapest. Tervezők: Jahoda Róbert, Páricsi Zoltán, Wittinger Győző
  • Kiss Szilárd sportcsarnok, Siófok. Tervező: Pulai Sándor.
  • Minőségi borászat, Kéthely. Tervezők: Horváth Gábor, Bohár Krisztián
  • Rudas gyógyfürdő és uszoda átalakítása, Budapest. Tervező: Vékony Péter

Baróthy Anna (S‘39 Hybrid Design Manufacture) ismertette a Műegyetemi háttérrel évek óta futó Beton Workshop működését. Céljuk, hogy az érdeklődő egyetemistáknak élmény alapú tanulást, módszertant nyújtsanak, ami mellett a gyakorlatban is kipróbálhatják magukat, megvalósít hatják elképzeléseiket. Csoportokat alkotva megtapasztalják az együttdolgozást, a mentor rendszer pedig megkönnyíti a kérdezést, a problémák megoldását. Az elkészült alkotásokat kiállítják, a köztéri „beavatkozásokat” beépítik (2. kép).

A kurzus igen népszerű, az egyetemisták kreditpont nélkül is szívesen jönnek. Biztatta a fesztivál résztvevőit, fogjanak össze, legyen meg a párbeszéd a kreatív oktatás és az ipari szereplők között.

A betonban rejlő kreativitást rengeteg képpel illusztrálta Kovács Péter DLA (Debreceni Egyetem Műszaki Kar). Láthattunk példákat világítótoronyra, viaduktra az 1800-as évekből, az 1900-as évekből csarnokszerkezetekre, kiállítótermekre, fantáziadús lépcsőkre, belső terekre, tartószerkezeti megjelenésekre, homlokzati mintázatokra a világ minden tájáról (3. kép).

Napjainkra igen elterjedtté és formagazdaggá vált a beton használata, egyaránt lehet kecses héjszerkezetek, nagy fesztávolságú terek lefedésének, különleges felületeknek az anyaga.

Kozák János (ARGOMEX Építészeti és Kereskedelmi Kft.) a sima, bélyeges, matricás látványbeton felületek, anyagában színezett betonok készítéséről, a felület további megmunkálásáról adott elő. Cégük öntömörödő, nagyszilárdságú, szálerősítéses finombetont alkalmaz homlokzatburkoló betonlapok, térbútorok, padok, asztalok, közlekedési megálló építmények, kül- és beltéri lépcsők, egyéb belsőépítészeti elemek készítéséhez, melyekre sok szép képet vetített (4. kép).

Befejezésül a mérettűrésekkel, a javításokkal, a felületvédelemmel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a német előírások mintájára a saját maguk által összeállított követelményrendszert egyeztetik a megrendelővel, ez képezi az alapját a termék, a munka átadás-átvételének. Asztalos István (CeMBeton) bemutatta az alapanyagipar fejlesztéseit, melyeket a piaci igények ösztönöznek igazán. A cementgyártás fejlesztésének köszönhetően ma már léteznek különleges tulajdonságú cementek, kis hőfejlesztésű, nagy kezdőszilárdságú, nagy végszilárdságú, tűzálló cementek is.

Az adalékanyag fejlesztésnél a technika fejlődése meghatározó, növelni szükséges az újrahasznosított anyagok arányát. Beton adalékszereknél legelterjedtebbek a képlékenyítő- és folyósító szerek sokadik generációs változatai, de használatosak pl. a zsalu leválasztó szerek és az utókezelő szerek is.

Polgár László (ASA Építőipari Kft.) először áttekintette a betonelemgyártás és az építési technológia fejlődését hazai és külföldi példákon keresztül. Rámutatott, hogy Amerikában igen nagy a beton népszerűsége, és nem ritkák a 60- 70 méteres hídgerendák sem (5. kép).

Kitért az építmények minősítésére, pl. LEED, GREEN, DGNB, melyek eltérő szempontok szerint értékelnek. Az elmúlt évben több munkaülésen kidolgoztak módszereket, ezeket össze hasonlították, harmonizálták és különböző szempontok szerint érté kelték. Ezen eredményekre támaszkodva megegyezések születtek arra, hogy a fenntartható építmények értékelése közös keretek között történjen.

A közönség szavazhatott a „Betonépületek” képkiállítás fotóira valamint a beton használati és divattárgyakra, betonplasztikákra. A legtöbb szavazatot Kerekes Zoltán: Felületek c. képe kapta, illetve a Monge Stúdió OptiCube világító beton lámpája.