Lapszámok

2019. február XXVII. évfolyam I. szám

A kormány támogatja a hazai építőipar fejlődését

A kormány támogatja a hazai építőipar fenntartható, modern technológián alapuló fejlődését annak érdekében, hogy az eleget tudjon tenni a növekvő megrendelői igényeknek – jelentette ki Varga Mihály az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének tavalyi évzáró közgyűlésén.

A pénzügyminiszter a szektor eredményeiről szólva elmondta, hogy az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, valamint az ágazatban foglalkoztatott munkavállalók száma az utolsó egy év alatt közel 18 ezer fővel, 335 ezerre emelkedett. 2018. első három negyedévében több mint 10 ezer darab új lakás épült, 28%-kal több, mint egy évvel korábban.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra: a kormány novemberben döntött arról, hogy 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

A további, építőipart támogató intézkedéseket ismertetve elmondta, hogy 2018- ban a kormány több mint 230 milliárd forintot különített el az otthonteremtés elősegítésére, ez az összeg idén tovább emelkedik. Bevezette az építőipari támogatási programot, amelynek célja, hogy javítsa az ágazatban működő vállalkozások technológiai felkészültségét, így ezek a cégek a jövőben magasabb hatékonysággal tudnak megfelelni az erőteljesen növekvő piaci igényeknek.

(Pénzügyminisztérium)