Lapszámok

2018. december XXVI. évfolyam VI. szám

Sebes Márton: Igényes környezetbe impozáns térburkolat

Budapest XII. kerületében a Széchenyi-hegyen, a gyermekvasút végállomásánál az egykori Utasellátó épülete évtizedeken keresztül várta a vendégeket, túrázókat. Amikor leromlott az állapota, olyan koncepciót dolgoztak ki, amellyel megújulhat és akár funkcióváltással értékes ingatlanná válhat. Szerencsére az épület gondos, vállalkozó szellemű tulajdonosokhoz került és a környezet exkluzivitásához illő színvonalas projekt vette kezdetét.

Míg évtizedeken keresztül – néhány üdítő kivétel mellett – rengeteg esetben láttunk olyan nívós épületeket, amelyek építészetileg figyelemre méltók, megoldásaik bravúrosak, a legtöbb esetben mégis elnagyolt maradt a kültér rendezése. A közületek részéről hamarabb történtek releváns változások ezen a téren. Az önkormányzatok számára egy-egy közterület felújítása adott lehetőséget erre, a vállalatok pedig – főleg külföldi, elsősorban német háttér esetén – igényesen alakítják ki irodáik, központjaik környezetét. A közterület-rekonstrukciós projektekből a Károly körút - Madách Imre tér, a Móricz Zsigmond körtér és a Széll Kálmán tér példáit emelném ki. A Károly körút esetében egyedi, „K” alakot ábrázoló térkövet is fejlesztettek. A fenti projektek jellemzője, hogy a tájépítész a számára rendelkezésre álló térbe tagolt burkolatokat, sok esetben betonból készült köztéri bútorokat és a felhasználó (városlakó) számára használatba vehető vegyes területeket, pl. járható szökőkutat kombinálva tervezett be. Természetesen a Madách tér nagy költségvetéssel épült újjá, de nézzük meg, hogyan alakul egy kisebb beruházás!

A gyermekvasút végállomása

A Normafa Rendezvényház tulajdonosai profi hozzáállással álltak a régi Utasellátó épület felújításához. A belső térben rendezvények lebonyolítására alkalmas infrastruktúrát alakítottak ki, az igényes anyagok felhasználásával látványos beltér jött létre. A külső homlokzat klinkertégla burkolata adott volt, ezzel látható maradt a szomszédos épülettel – a gyermekvasút végállomásával – való egykori összetartozás. Az épület egyéb külső megoldásai: a nyílászárók, a tető borítása, a vasszerkezetek modern ízt adnak, így kombinálva a rusztikus felületeket a minimalista elemekkel.

A rendezvényház felső bejárata

A parkot és az épületet körülvevő utakat, támfalakat a Kisvakond-Park Kft. tájépítész csoportja tervezte. A modern szemlélet minden apró részleten tetten érhető.

Egy rendezvényháznál alapvető igény, hogy a különféle funkciók harmonikusan férjenek meg egymás mellett. Esketésre alkalmas oltár, gyermeksarok, kisebb, intimebb teraszok, nagyobb vendéglátásra alkalmas felületek létrehozása állt a tervezés középpontjában. Természetesen mint szolgáltatóegységnek az esztétikus megjelenés mellett meg kell tartania a funkcionalitást is. Ki kell alakítani gazdasági bejáratot, tehergépkocsival való megközelíthetőséget, a látogatók nyugalmának háborítása nélkül. Mindezekhez bravúros térelhatárolások készültek, és mindöszszesen 3 különböző beton burkolókő használatával színbeli és méretbeli változatosságot hoztak létre. Ezek szépen tagolják a funkciókat, miközben a burkolat vastagsága természetesen a gépkocsi- illetve gyalogosforgalomra méretezett. A kerten kedvesen kanyargó út vezet át a kis tavon lévő hídhoz és köti össze a különböző méretű teraszokat. A támfalakat és a lépcsőket részben előregyártott betonelemekből, részben univerzális burkolókőből építették meg. A betonbútorok tartósságát kihasználva téglaméretű színes betonkőből ívesen rakott betonpad is készült.

Burkolatba épített világítás az épület mögötti sétányon

Az igényesen megtervezett és kivitelezett parkot, valamint környezetet ebben az esetben legalább annyira használják majd, mint a belső teret, emiatt gazdasági értelemben is értékes, fontos része a beruházásnak. A projekt 2018 novemberében elkészült, és várja a vendégeket. A beruházók, tervezők számára pedig példaértékű, ahogyan egy közepes méretű beruházásban a kültér minőségi megépítésével a ráfordítások komoly értéket hoznak létre.

Igényes elhatárolások, a zöld felületek ügyes kombinálásával