Lapszámok

2017. február XXV. évfolyam I. szám

Bánhegyi-Nagy István: Rendhagyó hídfelújítás Győrben, bontás nélkül

Azonos igénybevétel mellett akár 15 évvel is meghosszabbítható egyetlen egyszerű kezeléssel a közúti és vasúti hidak, felüljárók, alagutak, parkolók, reptéri kifutópályák, beton műemlékek, beton műtárgyak és az egyéb betonszerkezetek hasznos élettartama, ráadásul jelentősen lecsökken a karbantartási költség is. Ezt ígéri egy új technológia, amit Európában elsőként hazánkban állítottak a beton szolgálatába 2016 őszén.

Befolyásolási oldal homlokzat

Az Egyesült Államokban kikísérletezett technológia abban különbözik az eddig ismert hagyományos eljárásoktól, hogy egyszeri beavatkozással, a károsító hatsokkal szembeni védelem biztosítása mellett erőteljes javítást is végez a betonszerkezeten, azaz igyekszik megszüntetni a már végbement korróziót. Egy speciális impregnálószer több centiméter mélyen beszivárog a betonba, és ott olyan kémiai reakciók sorát indítja el, amelyek eredményeképpen hosszú időre jelentősen javul a beton fagyállósága, vegyszerállósága, növekszik a szilárdsága, ütésállósága, kopásállósága, illetve lecsökken a vízfelszívó képessége, valamint drasztikusan lelassul vagy hosszú időre megáll a betonacél korróziója. Mindez egyszerre, egy időben. A szer jelentősen növeli egy karbonátosodott beton pH-értékét is, valamint a betonkorrózióért felelős sók egy részét részben leköti (semlegesíti), részben pedig rendhagyó módon kiszorítja a beton felületére, ahonnan az újrakristályosodást követően egyszerűen lesöpörhető. Olyan javítást is végez a betonon, amire hazánkban még nincs szabványosított eljárás.

A győri Raktárvárosi Egyesülés területén található, Pándzsa patakon átívelő híd 2016-os felújításánál már ezt az új technológiát alkalmazták. A híd állapotfelmérése szerint a szárnyfalakon, valamint a járdák oldalsó és alsó felületén meglazult, helyenként levált a takarás, a beton felülete porózussá vált, a vasháló felszínre került részén pedig erős oxidáció volt látható. A feladat a betonfelület helyreállításán túl a porozitás csökkentése, szilárdságnövelés, a behatolás elleni védelem biztosítása, a vegyi ellenállás és a fagyállóság javítása, a további korrózió megfékezése, tehát a híd hasznos élettartamának lehető legnagyobb mértékű meghosszabbítása volt.

A felújítás során a meglazult betontakarás mechanikai eltávolítását követően homokszórással tisztították meg a betonfelületet, passziválták a fémháló kilátszó részeit, ezt követően végeztek el egyszeri alkalommal egy egyszerű permetezést a kijelölt területeken. A költségek minimalizálása miatt nem történt kezelés a pályalemezen. A felújítás kizárólag a hídnak azokat a részeit érintette, amelyek az előzetes felmérések alapján indokoltnak bizonyultak, így a fokozottan igénybe vett, korrodált területeken történt kezelés: a szárnyfalak egész felületén és a járda alsó, oldalsó, valamint felső felületein. Ezek a területek végül egy esztétikai betonfestést is kaptak. A felújítást végző szakemberek első alkalommal, mégis magabiztosan használták az új anyagot, amelynek alkalmazásánál figyelembe kellett venni a beton vízfelvevő képességét, porozitását, a felület és a környezet hőmérsékletét, valamint a környezeti levegő páratartalmát.

Sókicsapódás

A teljes kivitelezési idő nem volt több 8 munkanapnál, ráadásul a munka szinte a forgalom megzavarása nélkül zajlott. Az új eljárásnak köszönhetően mintegy 5 millió forintot takaríthatott meg a beruházó úgy, hogy várhatóan a következő két évtizedben egyáltalán nem kell majd semmilyen karbantartási munkát végezni a híd kezelt részein.