Lapszámok

2016. december XXIV. évfolyam VIII. szám

Kis Tünde: Beszélgetésindító beton ékszerek - Porcelántervezőből beton designer

Többen megtapogatták a Beton Fesztiválon kiállított ruhafogast díszítő szürke „betonpárnát”, mert nem akartak hinni a szemüknek, hogy tényleg nem tudják összenyomni. Volt, aki a betonból készült polc előtt időzött hoszszan, megcsodálva közben a szintén ebből az anyagból formált mandzsettagombokat. Talán a legkülönlegesebb darabok a színezett beton ékszerek voltak – ez is tükrözi, milyen sokrétű felhasználási lehetőség rejlik a betonban.

Az alkotó Boldog Anita, az AB concrete design alapítója, aki porcelántervezőként kezdte tanulmányait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Egy workshop alkalmával ismerkedett meg a betonnal, azzal az anyaggal, amelyből magas minőségű, hozzáadott designértékkel rendelkező termékeket lehet létrehozni. Mint mondja, szerelem volt első látásra és mára már több fővel működő vállalkozását is erre a szerelemre építette.

Nagyon türelmetlen vagyok tervező, alkotó emberként. Ha eszembe jut valami, azonnal neki akarok állni, sőt már szeretném lefényképezni a kész tárgyat. A porcelánnál nagyon hosszú a gyártási folyamat, ehhez képest a beton már másnapra megköt, hatalmas élmény, amikor kizsaluzom. Rengeteget kísérletezek, játszom az anyaggal, különböző puhaságú és rugalmasságú betont öntök és figyelem, mi történik. Így született meg például a betonpolc. Még az egyetemen tanultam, hogy alá kell rendelnünk magunkat az anyagnak, alázattal kell közelítenünk felé, mert úgysem azt csinálja, amit szeretnénk. Eleinte játékból és kísérletekből lettek a tárgyak, ötletből az ékszerkollekció. Ez a sokféle kísérlet kellett ahhoz, hogy ma már biztos kézzel bánjak az anyaggal és profi tervezői szolgáltatást nyújtsak. Érdekelt az egyszeri és megismételhetetlen mintázat, játszottam a fröcskölésekkel, különböző pigmenteket teszteltem, miként lehet nagyon élénk színeket elérni.

És hogyan lehet megszínezni a betont?

„Titok” pigmenttel - amit egyébként teljesen más dologra használnak, de hogy mire, az maradjon titok -, amivel igazán harsány színeket tudunk előcsalogatni. Korábban több színnel is kísérleteztem, mára azonban maradtam a beton klasszikus árnyalatainál, melyek nem vonják el a figyelmet a formáról. Most a legtöbb tárgy három színnel készül: fehér, középszürke és az antracit, az ékszerek kivételével mindent ezekből a színekből készítek. A színek mellett folyamatosan, tudatosan keresem az anyagokat, hogy miből lehet zsalut szerkeszteni, ez sokszor befolyásolja a készülő termék formáját is.

Anita általában a tárgynak, funkciónak leginkább megfelelő, kész keverékeket használ. Odavan az anyag sokszínűségéért, mely kreativitásának is teret ad.

Bármilyen méretben, funkcióban és formában lehet gondolkodni, és éppen ez a jó benne. Mi is készítünk a 3 grammos fülbevalótól kezdve a 650 kg-os úszószigetig sok mindent. Viszont azt tapasztalom, hogy már nincs akkora újdonság értéke, ha egy design tárgy betonból van, sokkal okosabb funkció- kat kell adni neki, jobban kitalálni a formát. Most az anyagtársítások érdekelnek, hogy miként lehet fémmel, fával, plexivel, üveggel kombinálni a betont, kitalálni, megalkotni az egymáshoz való viszonyukat.

Anita azt mondja, nagyon szórakoztatják az anyaggal kapcsolatos reakciók. Azt vette észre, hogy a betonból készült tárgyak beszélgetésindító darabok, többen is mondták, hogy szinte mindig rákérdeznek, hogy miből van, és rácsodálkoznak a válaszra. Az ágazatban működő cégek egyre inkább ráéreznek arra, hogy ezt az anyagot népszerűsítsék partnerajándékaik is, így készült már pendrive és bortartó is. Érdekes visszajelzés volt, hogy a megrendelők és a vásárlók szeretik látni, tényleg betonból készült a tárgy, így meghagyják az anyag eredeti színét. És hogy még milyen lehetőségek rejlenek a betonban?

Végtelen a lehetőségek tárháza, itthon még úttörők lehetünk, akik nem építőanyagként tekintünk erre az anyagra. Könnyen kezelhető, és mivel nem kell kiégetni, jól lehet társítani más anyagokkal. Egy bútoromban például fával kombináltam, ami mindenféle csapolás vagy ragasztás nélkül készült, a betont átfolyattam a fán, ami megszilárdulva biztos tartást ad. Nagyon érdekes például műgyantával keverni, de most az izgat, hogy miként tudom márvánnyal variálni. Ahogy egyre többet foglalkozom ezzel az anyaggal, úgy kapok újabb és újabb inspirációkat.