Lapszámok

2016. október XXIV. évfolyam VII. szám

Polgár László: Új típusú vasbeton vázak? HELL Szikszó gyártócsarnok

Sokat hallani a fenntartható fejlődésről. Ugyanakkor kevesebb szó esik arról, ez hogyan hat ki az előregyártott vasbeton tartószerkezeteinkre. Tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb fesztávolságúak a csarnokaink, egyre magasabbak és egyre nagyobbak. Gyakran változnak az e csarnokokkal kapcsolatos gyártási technológiák. Szinte biztosra vehető, hogy 10 éven belül új technológia kerül a látókörünkbe, miközben a Föld nyersanyagaival való takarékoskodás miatt éppen meg akarjuk hosszabbítani tartószerkezeteink élettartamát. Csökkentenünk kell az épületek fenntartási költségeit, leginkább a használat CO2 -kibocsátását, ami többek között azt is jelenti, hogy minimalizálnunk kell a ki nem használt tereket. Egyidejűleg kell tehát nagyobb fesztávolságot biztosítani minimális tartószerkezeti magassággal.

Tipikus újabb raktárváz a Bremerbaunál.

A Szikszón épülő HELL csarnok előregyártott vasbeton vázszerkezetének kivitelezésére az ASA Építőipari Kft. kapott megbízást. Ennél a szerkezetnél két gyártóhajó is 40 m fesztávolságú, a 12 m főtartó fesztávolság mellett. A szokásos módon kapcsolva a fióktartót a főtartóhoz, azaz a főtartó tetejére helyezve a fióktartót, jelentősen megnövekszik a konstrukció magassága. Az utóbbi években a vezető nyugat-európai gyártóknál már láthattuk a főtartók oldalzsebeibe tett fióktartókat. A CAEC tervezőiroda a TAKATA miskolci gyáránál is ilyen szerkezetet tervezett. Ott a gyártói ellenállás miatt még nem valósult meg ez a szerkezet. Itt, a HELL csarnoknál viszont az ASA hódmezővásárhelyi üzeme és az SW Umwelttechnik alsózsolcai üzeme vállalták az oldalzsebes gerendák gyártását.

HELL-csarnok 40 m hosszú gerenda vasszerelése

A fa- és acélszerkezetek esetében szinte általános, hogy a fióktartók a főtartók oldalához csatlakoznak. Vasbeton gerendák esetében még csak most kezd kialakulni az oldalsó zsebek megvalósításának gyártási technológiája. Miután itt feszített gerendákról van szó, külön nagy gondossággal kell a vasalás konstrukcióját létrehozni.

A CAEC által tervezett TAKATA váz, 21 m x 24 m pillérállásra, 3D modell 1:100

Az ilyen szerkezetek nagy előnye, hogy a fióktartók és főtartók teteje azonos síkban van, így lehetséges az acél trapézlemezt úgy a fióktartókhoz, mint a főtartókhoz rögzíteni.

Naponta 3 db 40 m hosszú gerenda érkezik Hódmezővásárhelyről Szikszóra

A zsebes főtartó kialakításának másik előnye, hogy nem kell a fióktartók végeit kiharapni. Itt a főtartó magassága 136 cm, a fióktartó magassága 109-169 cm.

Egy 12x40 m-es mező gerendáinak a tömege:

• 2 db fióktartó 35 tonna/db 70 tonna
• 1 db főtartó 17 tonna/db 17 tonna
 
Fajlagos tömeg: 87 000 kg/12m/40m = 242 kg/m2
 
 

Acél rácsostartókkal a fajlagos tömeg kb. 100 kg/m2 lenne, a szerkezeti magasság pedig 196 cm helyett mintegy 350 cm. Nem véletlen, hogy ma Magyarországon az ilyen méretű tetőkialakítások gerendázata feszített vasbeton gerendák alkalmazásával körülbelül a felébe kerül, mint acél rácsostartókkal, miközben sokkal inkább megfelelnek a fenntarthatóság követelményének is. Jó lenne természetesen részletesebb elemzést is elkészíteni!

„Vasbeton gerendák esetében még csak most kezd kialakulni az oldalsó zsebek megvalósításának gyártási technológiája. Miután itt feszített gerendákról van szó, külön nagy gondossággal kell a vasalás konstrukcióját létrehozni."

A HELL csarnok mindenesetre egy új fejezetet indít a nagy fesztávolságú raktárak, üzemcsarnokok szerkezeti kialakításában, igazodva az új követelményekhez, a fenntartható fejlődés biztosításához.