Lapszámok

2016. október XXIV. évfolyam VII. szám

Megnyitották a Közép-európai Egyetem új, ultramodern épületeit Budapesten

Csúcstechnológiával felszerelt terek a tanulás, az oktatás, a kutatás és az eszmecsere számára – ez található a Közép-európai Egyetem (CEU) szeptember közepén átadott budapesti épületeiben. A zöld technológiát alkalmazó két épület megnyitása (miközben egyikük még műemlék jellegű homlokzatát és belső kialakítását is megőrizte) a háromlépcsős campus-újjáépítési projekt első szakaszának befejezését jelenti.

Az épületeket akusztikai szempontból úgy alakították ki, hogy a folyosókon és a nyitott terekben tompítsák a hangokat, az előadókban és a tantermekben pedig javítsák a hangminőséget. A tantermeket és a tárgyalókat a legfejlettebb multimédiás technológiával szerelték fel, így a professzorok, a vendégelőadók és a hallgatók könnyedén megoszthatják egymással a jegyzeteiket, a prezentációkat és egyéb médiatartalmakat.

Az épületeket Sheila O’Donnell és John Tuomey díjnyertes építészek, illetve magyarországi partnerük, az M-Teampannon tervezte, a kivitelező a Market-Strabag konzorcium. 2015 júliusában a CEU új campusának terve „Nagyon jó” minősítést kapott a BREEAM szakembereitől, így az egyetem lett Európában a második, Közép- és Kelet-Európában pedig az első olyan felsőoktatási intézmény, amely elnyerte ezt az elismerést. A tervezés során minden apró részletet figyelembe vettek, hogy csökkentsék a környezeti terhelést és a közművek használatát, kezdve az üvegezett struktúráknál és a nyílászáróknál alkalmazott mikro árnyékolástechnikától a természetes szellőzőrendszeren át (amelyet az üvegezett tető segítségével oldottak meg) a jellemző helyi madár- és méhbarát növényeket felvonultató közösségi tetőtéri kertig és az esővízgyűjtő rendszerig. A Siemens által tervezett okos épületirányítási rendszer figyelemmel kíséri az épületeken belül tartózkodók számát, és ahhoz igazítva jelentősen képes csökkenteni a fűtési-hűtési szükségleteket és kiadásokat. (CEU Kommunikációs Iroda)